2012. feb 26.

Whitmarsh: Úgy tűnik nincs domináns csapat

írta: FormaNet
Whitmarsh: Úgy tűnik nincs domináns csapat

A McLaren Mercedes eredményes hetet zárt Barcelonában, hiszen versenyzőik mind a négy napon 110 körön felül teljesítettek, nem mellesleg az eddigi tesztek alapján úgy tűnik, az MP4-27 komoly kihívója lehet a Red Bullnak.  A csapatfőnök, Martin Whitmarsh azt is elárulta, hogy teljesítmény tekintetében még nem hozták ki a maximumot az autóból.
 
 
463 kör, azaz 2155 kilométer a McLaren barcelonai mérlege, így a produktív program után a csapat elégedetten távozott Montmelóból. Nem csoda, hogy a héten mindkét pilóta, Lewis Hamilton és Jenson Button is rendkívül lelkesen beszélt az új autóról, hiszen bár a leggyorsabb kör egyszer sem került a wokingiak neve mellé, de a versenyszimulációkból egy erős konstrukcióra lehet következtetni. A pénteki napot követően a csapat vezetője, Martin Whitmarsh elárulta, hogy nem a gyorskörökre összpontosítottak, vagyis ahogy az a top csapatoknál lenni szokott, még nem akarták megmutatni az MP4-27 erejét.
 
   "Minden nap 100-120 kört teljesítettünk, és semmi problémánk nem volt az autóval – ez jól jel. Már most nagyon megbízható (az autó). Mérnöki programunkra koncentráltunk – a délelőttöt adatgyűjtéssel töltöttük, és nem akartunk szupergyors köröket futni, majd délután hosszú etapokat mentünk. Ezek jól sikerültek” - árulta el Whitmarsh a Sky Sport News-nak.
 
A csapat tavalyi téli felkészüléséhez képest ég és föld a különbség, aminek nem csak Hamilton és Button, de a csapatfőnök is hangot adott.
 
"Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor talán a csapatnál töltött elmúlt 23 évem legrosszabb téli tesztjét teljesítettük, megvan az okunk rá, hogy elégedettek legyünk. Akkor leszünk a legboldogabbak, ha a leggyorsabb autónk lesz, de ez még a jövő zenéje. Jelenleg nagyon szorosnak tűnik a dolog, sajnos rossz hír számomra, hogy nem mi vagyunk a domináns csapat. A jó hír viszont az, hogy senki nem tűnik annak. A Red Bull továbbra is erős, a Ferrari és a Mercedes is elég elfogadhatónak tűnik, szóval biztató.”
 
A szakember természetesen nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy az utolsó három napon a Force India, a Williams és a Sauber volt a leggyorsabb, hiszen egyértelmű, hogy a nagy csapatok gyorsabbak is tudtak volna lenni.
 
"A nagyok valószínűleg 2-3 másodperccel gyorsabbak tudtak volna lenni, ha tényleg megpróbálják, de ennek a játéknak nem ez a lényege. Nem télen akarjuk megnyerni a világbajnokságot, inkább igyekszünk minél több adatot begyűjteni, és a lehető legerősebben felkészülni a szezonra.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória

 
 

  

Szólj hozzá

teszt barcelona f1 mclaren formula 1 martin whitmarsh mp4 27