2012. feb 27.

A Force Indiának döntenie kell

írta: FormaNet
A Force Indiának döntenie kell

Force India tulajdonosainak az elkövetkező néhány hónapban el kell dönteniük, hogy elegendő-e számukra, hogy az alakulat a középmezőnyben harcol, vagy előrébb kívánnak lépni a rajtrácson. Ez utóbbi esetben mélyebben kell a zsebükbe nyúlni, véli a csapatvezető helyettes, Bob Fernley.
 
    A Sahara Force India a tavalyi évben újabb tulajdonosokkal bővült, miután a Sahara Group százmillió dollárral új részvénykibocsátás kapcsán szállt be a csapat tulajdonosi körébe.
Az alapító tulajdonos, Vijay Mallya jelen pillanatban a King Fisher légitársasága miatt anyagi gondokkal küzd, így a csapat további finanszírozásában nagy kérdés az ő szerepe.
A helyettes csapatfőnök, Bob Frenley szerint a silverstone-i székhelyű alakulat részvényeseinek el kell határozniuk, hogy hosszútávú terveik között szerepel-e a Force India, mert ebben az esetben sok mindent alapvetően át kell gondolni.
 
"Azt hiszem, szükségünk van arra, hogy mindent alapjaiban újragondoljuk. Az újjáépítési terv már 2009 elején életbe lépett. Ez már a harmadik év, és nagyon jól teljesítettünk, és teljesítettük amit kitűztünk magunk elé. Most már valóban azt gondolom, hogy a döntés a részvényesek kezébe van: azt akarják, hogy három év után kicsit megpihenjünk, vagy pedig azt, hogy a dobogóért harcoljunk. Muszáj lesz dönteniük, mivel a finanszírozásra ez nagy hatással van. A következő hónapokban mi előkészítjük a folyamatot, de nekik kell meghatározniuk az irányt.”
 
Fernley ezzel együtt azért abban is reménykedik, hogy a Force India további finanszírozás nélkül is képes lesz idén a legjobb ötben harcolni.
 
"Remélhetőleg képesek leszünk idén előre lépni, ami csodálatos lenne. Hosszútávon semmit nem vesztünk, ha a következő két évben tartani tudjuk jelenlegi helyzetünket, de reméljük, hogy tovább tudunk majd lépni a következő programunkkal.”
 
A szakember elégedett a téli tesztek eredményével, de az erőviszonyokat még nem tudja megjósolni.
 
 
"A rangsor majd csak Melbourne-ben dől el, és valójában majd csak akkor fogjuk megtudni, hogy kivel leszünk harcban a pontokért. És akkor látjuk majd, hogy mennyire lesz nehéz elérni a célokat. Jelenleg úgy tűnik, hogy félig már ott tartunk, ahol lenni akarunk, és ugyanazokat a csapatokat fogjuk üldözni - ahogy arra számítottunk is. Biztos vagyok benne, hogy jövő héten már mindenki az ausztrál csomagot teszteli, és persze mi sem teszünk másként. Valószínűleg a top csapatoknál nagy változásokat láthatunk majd.”
 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória                   

 

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 force india