2012. feb 27.

Ross Brawn szerint Rosberg a mezőny egyik legjobb versenyzője

írta: FormaNet
Ross Brawn szerint Rosberg a mezőny egyik legjobb versenyzője

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, Nico Rosberg egyértelműen az egyik legjobb Formula-1-es versenyző a mezőnyben, és az időmérőkön rendre többet hoz ki autójából, mint az várható lenne.
 
   A Mercedes a második kollektív teszthéten indította útjára hivatalosan is idei konstrukcióját, és a versenyzők és a csapatvezetés hangulatából úgy tűnik, az új autó valóban ütőképesebb lesz elődeinél. A Mercedes GP még nem nyert versenyt mióta 2010-ben visszatért a száguldó cirkusz porondjára, és a csapatfőnök, Ross Brawn biztos abban, hogy a csapat mindkét versenyzője képes a futamgyőzelemre, ha megfelelő autó áll a rendelkezésükre.
 
A csapatvezető különösen dicsérte Nico Rosberg kvalifikációs teljesítményét, aminek köszönhetően gyakran jobb helyekről rajtolhatott, mint amit valójában az autó képességei megengedtek volna.
 
"Az időmérőn ő (Rosberg) valóban a lehető legtöbbet hozza ki az autóból. Nico olyankor közelebb kerül saját határaihoz. Azt hiszem gyakran jobb helyzetben volt az időmérőn, mint az az autótól elvárható lett volna. Nicónak úgy tűnhet, hogy ez egy teljesen normális dolog, de nem az. Számomra ő egyértelműen az egyik legjobb formula-1-es versenyző” - mondta Brawn a Sport Bildnek.
 
Bár Rosberg 2010-ben és 2011-ben is csapattársa előtt végzett a bajnokságban, ugyanakkor Ross Brawn szerint a hétszeres bajnok idén nagyobb kihívást jelenthet kollégája számára.
 
"Lehet, hogy az új Pirellik segítenek majd neki, mert nem kell olyan szelíden bánni velük, mint a 2011-es generációval.”

  

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes f1 formula 1 nico rosberg ross brawn