2012. már 02.

Webber szoros csatát jósol Melbourne-ben

írta: FormaNet
Webber szoros csatát jósol Melbourne-ben

A szezon előtti optimizmus, mely szerint a 2012-es  Formula-1-es világbajnokság sokkal szorosabb lesz a tavalyinál, talán már Ausztráliában beigazolódhat. Így látja ezt Mark Webber, aki szoros csatát jósol a melbourne-i futamgyőzelemért.

 
A tesztek alapján jelenleg sokan a Red Bulltól vagy a McLarentől várnak győzelmet az idei első nagydíjon. Az energiaitalosok ausztrál versenyzője csütörtökön kihangsúlyozta, hogy nagyon jól haladnak a felkészüléssel, de még semmit nem lehet biztosra venni.
 
"Mindannyian nagyon várjuk már, hogy végre Melbourne-ben legyünk, és lássuk a munkánk eredményét, de azt hiszem a csapat fantasztikusan és nagyon keményen dolgozott az előkészületek során – csak meg kell bizonyosodnunk arról, hogy mindez elég volt. Van néhány fenomenális csapat odakint, akik nagyon keményen nyomják, mint például a McLaren, a Mercedes, a Ferrari és a Lotus is. Eddig nagyon elégedettek vagyunk, de az F1-ben minden gyorsan megváltozhat.”
 
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mennyire lesz szoros a küzdelem hazai versenyén, Webber így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy valóban nagyon szoros lesz. Sok csapat versenyben lesz, és biztos nehéz lesz megérteni, hogy ebben a pillanatban ki mit csinál, mert számtalan különbség lehet akár az üzemanyag, akár az abroncsok feltételei, és egyéb dolgok között. Elemezgethetjük ezt egészen addig, míg bele nem kékülünk, de még a melbourne-i versenyt követően is meg kell várnunk a sepangi hétvégét, hogy valami tiszta képet kapjunk arról, hogyan alakulhat az idei bajnokság. Egy 90 perces futam az Albert Parkban még nem lesz döntő a bajnokság szempontjából."
 
Webber szerint a Red Bull már a múlt heti tesztek óta is előrébb lépett, ettől függetlenül még úgy érzi, hogy még tovább javulhatnak.
 
"Tettünk előrelépéseket, és természetesen van még néhány dolog, figyelembevéve, hogy elég sűrű a téli program az összes csapat számára. Szükség van arra, hogy meghatározzuk a prioritásokat, és ezeken a lehető legjobban dolgozzunk, majd ezzel együtt jönnek a tapasztalatok, amivel haladhatunk. Szóval eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztük, de jelenleg sosem lehet elég a rendelkezésre álló idő, de biztosra veszem, hogy nem mi vagyunk az egyetlen csapat, aki így gondolja. Még több adatot és még több információt kell gyűjtenünk, mielőtt elutazunk az első versenyhétvégére, hiszen ott már nehezebb ilyesmivel foglalkozni. A következő három nap tehát nagyon fontos lesz."

  

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

teszt ausztrália f1 formula 1 red bull mark webber