2012. már 07.

Button: A Red Bull idén nem lesz akkora fölényben

írta: FormaNet
Button: A Red Bull idén nem lesz akkora fölényben

Már jóval a szezonnyitó előtt megkezdődtek a találgatások az erősorrendet illetően, amihez természetesen a téli tesztek adnak némi támpontot. A jóslatokba - ha óvatosan is, de – bekapcsolódnak a legilletékesebbek, a napokban például Jenson Button beszélt arról, hogy idén a Red Bullnak közel nem lesz akkora fölénye mint 2011-ben, illetve, hogy a Ferrari minden bizonnyal kilábal a nehézségekből.
 
 
A McLaren pilótája bízik abban, ő is és csapattársa, Lewis Hamilton is komoly kihívást jelent majd Sebastian Vettel és Mark Webber számára, amire a brit elsősorban a szezon előtti pozitív teszteredményekből következtetett.
 
"Még mindig Sebastian (Vettel) a favorit, hiszen ő a kétszeres világbajnok, de úgy érzem a mezőny sokkal közelebb lesz egymáshoz. A Red Bullnak nem lesz akkor fölénye, mint amekkora az előző szezonban volt” – jósolta a 32 esztendős bajnok, aki nagyon optimista az MP4-27 teljesítményével kapcsolatban, mert a tesztek alatt minden a csapat várakozásainak megfelelően alakult.
 
"Megbízhatóság szempontjából is kifejezetten jó telünk volt, kivéve a szombatot, és úgy érzem jól haladtunk előre az autóval. A kiegyensúlyozottsággal kapcsolatban sincsenek fenntartásaim. Jól reagál a változásokra, ami igen fontos szempont egy autónál. Nagyon elégedett vagyok azzal az iránnyal, amerre haladunk.”
 
Button említést tett a Ferrariról is, mely csapat kapcsán - a teszten nyújtott teljesítmény valamint a nyilatkozatok hangulatából kiindulva – többen már vészharangot kongatnak. A 2009-es világbajnok közel sem így látja a helyzetet, és a tavalyi téli felkészülés tapasztalataiból okulva arra számít, hogy a maranellóiak továbbra is a top alakulatok között lesznek.
 
 
"Biztos vagyok abban, hogy a Ferrari megtalálja a kiutat ebből a kellemetlen helyzetből. Nem igazán tudom, hogy hol tartanak. De mi például számtalan új dolgot kipróbáltunk az év elején. Van akinek jobban sikerült, van akinek rosszabbul, de biztos vagyok abban, hogy a többiek is ezt a példát követik majd. Nyilván a hátsó résszel akad problémájuk, de szerintem meg tudják oldani. Megvannak hozzá a megfelelő forrásaik, kiváló szakembereik vannak, és valóban egy jó szezont akarnak 2012-ben. A téli teszt egy elég furcsa dolog. Hasonlóan rossz telünk volt az előző évben, és mégis az első versenyen Lewis a második helyen végzett, szóval ez egy jó eredmény volt. Mindannyian kihívóként tekintünk a Ferrarira.”
 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 jenson button