2012. már 08.

A 2012-es F1-es szabályváltozásokról röviden

írta: FormaNet
A 2012-es F1-es szabályváltozásokról röviden

Az idei év szabálymódosításainak nagy részét az elmúlt szezonok tapasztalataiból merítve fogalmazta meg a Formula-1 irányító testülete. Vannak jelentős változások, vannak finomítások, és vannak olyan szabályok, melyek eddig is érvényben voltak, csak nem írott formában. Az F1 Fanatic segítségével egy rövid útmutatót állítottunk össze arról, hogy 2012-ben milyen változásokat tapasztalhatunk.

 
Szabályváltozások a versenyek alatt
 
Védekezésre vonatkozó előírás: Korábban a védekező versenyzőnek lehetősége volt pozíciója védelmében elhagyni az ideális ívet, majd ezt követően visszatérni. Az idei évtől azonban amennyiben a támadó már mellette van, úgy a védekező versenyző köteles a pálya szélétől számítva egy autó szélességnyi sávot hagyni az őt támadó rivális számára. Ez a követelmény előzőleg is csak egy irányváltást engedélyezett, de a további konkrétumok hiánya nem egyszer adott helyet vitás helyzeteknek. Most azonban a sportszabályzat 20.3 cikkelye már így szól: „Egynél több irányváltoztatás nem engedélyezett. Bármely pilóta, aki visszatér az ideális ívre, melyet korábban pozíciója védelme érdekében hagyott el, köteles a kanyar bejáratánál legalább egy autónyi szélességet hagyni az autója és a pálya széle között.”
 
Michael Schumacher - akinek a 2011-es Olasz Nagydíjon történt manővere nagy vitát váltott ki - így vélekedett erről: Ez nem valódi szabályváltozás. Ez csak a szabály pontosítása, hogy mindenki megértse, mit lehet, és mit nem.”
 
Időkorlát: A tavalyi Kanadai Nagydíjat követően - amikor 4 óra 4 perces időtartammal a Formula-1 valaha volt leghosszabb futamának lehettünk szemtanúi - az FIA úgy döntött, hogy a futamok idejét maximálja. Mostantól már nem dőlhet meg ez a 2011-es rekord, ugyanis amennyiben meg kell szakítani egy nagydíjat, a verseny teljes ideje akkor sem tarthat tovább négy óra hosszánál. Mindemellett továbbra is érvényben marad az a két órás időkorlát, ami azokra az esetekre vonatkozik, amikor ugyan nem szakítják meg a versenyt, de a biztonsági autós periódusok miatt elhúzódik.
 
Lekörözött autók megelőzhetik a biztonsági autót: Az idei szezontól újra lehetőség van arra, hogy a lekörözött versenyautók visszavegyék a körüket, és a biztonsági autót megelőzve visszatérjenek a mezőny végére, így az újraindításnál nem akadályozzák a gyorsabb versenytársakat. A szabály korábban 2007-2009-ig volt érvényben. Ez ugyan kizárja, hogy egy lassabb autó beszoruljon az élmezőny közé, ugyanakkor növelheti a biztonsági autós periódus hosszát, ugyanis a lekörözöttnek a szabályok által meghatározott sebességkorlát betartásával kell utolérnie a mezőnyt.
 
A verseny megszakítása utáni újraindítás: Azok a versenyautók, melyek a verseny megszakításának időpontjában valamilyen oknál fogva éppen a boxutcában tartózkodtak, az újraindításnál visszavehetik a megszakítás előtti versenypozíciójukat.
 
Kanyarlevágások: Megfelelő indok nélkül a versenyzők nem hagyhatják el a pálya vonalát. Korábban az edzéseken a pilóták gyakran vágták le a sikánokat annak érdekében, hogy időt vagy üzemanyagot spóroljanak. Jó példa erre Sebastian Vettel a 2011-es Koreai Nagydíj kvalifikációján történt esete, amikor a német levágott egy kanyart annak érdekében, hogy még időben felérjen a rajtvonalhoz a gyorsköre megkezdéséhez. Ehhez hasonló megoldások az idei évtől már nem lehetségesek. Sem a felvezető-, sem a levezető körben nem „spórolhat” a pilóta.
 
Gumiszabály változás: A versenyzők az első szabadedzéstől kezdve megkapják az összes garnitúra gumit, és azt szabadon felhasználhatják, eltérően a korábbiakkal, amikor az első napon csak három készlettel gazdálkodhattak.
 
Autók
 
Alacsonyabb orr: Az idei szabályok az autókon alacsonyabb orrmagasságot írtak elő, melynek legfontosabb biztonsági oka az olyan ráfutásos balesetek elkerülése, mint például 2010-ben Webber és Kovalainen valenciai esete volt. Ennek a módosításnak köszönhetjük idén a sokat vitatott kacsacsőrű orrkialakítást.
 
Kipufogógázzal fújt diffúzor betiltása: A tiltás célja, hogy a csapatokat megakadályozza abban, hogy a forró kipufogógázok diffúzorra fújásával leszorítóerőt generáljanak, vagy a kipufogógázt bármiféle aerodinamikai célra hasznosítsák. A szabály meghatározza a kipufogó elhelyezkedését és a szándékhoz kapcsolódóan szigorúbb motor-feltérképezést ír elő, illetve a motorvezérléshez kapcsolódóan az ECU szoftverének frissített változatával is igyekszik elkerülni a tavalyihoz hasonló alkalmazásokat.
 
Parc Fermé szabály: Az autók az előző napi időmérő után csak úgy hajthatnak ki a Parc Ferméből, és úgy sorakozhatnak fel a rajtrácsra, hogy minden egyes alkatrésznek a helyén kell lennie. Tavaly Lewis Hamilton a Kínai Nagydíjon úgy sorakozott fel a rajtrácsra, hogy McLarenjéről hiányzott a motorfedél. Az ehhez hasonló dolgok idén már nem megengedettek.
 
Tesztelés: Megváltoztak az arra vonatkozó előírások, hogy a csapatok milyen autókat használhatnak abban az esetben, ha teszten kívül kívánnak egy autót pályára küldeni. A csapatoknak lehetőségük van igénybe venni a versenyautót, de ennek egyik jelentős feltétele, hogy annak lényegesen különböznie kell a Formula-1 aktuális-, előző, vagy következő évi előírásaitól. Továbbá lehetőség van promóciós bemutatókra, ebben az esetben azonban csak a Pirelli demo abroncsait használhatják, melyek jelentősen eltérnek a versenyen használtaktól.
 
 
A csapatok tavaly abban is megegyeztek, hogy az idei évtől az eddig szezon előtt futott 15 napból három napot szezon közben tesztelnek, amire májusban kerül sor az olaszországi Mugellóban.
 
Törésteszt: Az idei évtől az FIA szigorított a töréstesztre vonatkozó előírásokon, mégpedig úgy, hogy az összes vizsgálatot sikeresen teljesíteni kell ahhoz, hogy a versenyautó akár tesztelés céljából is a pályára hajthasson. A Marussia és a HRT a tél folyamán ennek az új szabálynak esett áldozatául.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 fia formula1 f1 szabályok 2012