2012. már 12.

Ross Brawn szerint idén futamot nyerhet a Mercedes

írta: FormaNet
Ross Brawn szerint idén futamot nyerhet a Mercedes

A szezonkezdés előtt néhány nappal továbbra is folytatódnak az erőviszonyokkal kapcsolatos találgatások, ám Ross Brawn a jóslatok mellett igen konkrétan fogalmazott, amikor kijelentette, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Mercedes GP 2012-ben akár futamgyőzelmet ünnepeljen.
 
 
A Mercedes GP egy erősnek tűnő teli felkészülésen van túl, és az előző két év várakozásokat alulmúló teljesítménye után a csapat most igencsak elszántan küzd azért, hogy végre felzárkózzon az élvonalba. Michael Schumacher ugyan nemrégiben még azt nyilatkozta, hogy Melbourne-ben nem számít futamgyőzelemre, ám a csapatfőnök, Ross Brawn hisz abban, hogy 2012-ben eljön ez a régóta áhított pillanat.
 
Arra a kérdésre, hogy az idei versenyautó, a W03 képes lehet-e futamgyőzelemre, a csapatvezető így válaszolt: "Azt gondolom, mindig ebben hiszek. Győztes autót akartunk, és nem látom okát annak, hogy azt mondjam, ez lehetetlen.”
 
"Néha szembesülnöd kell azzal, hogy nem úgy dolgozik az autó, ahogy azt elvárnád, de természetesen erről az autóról semmi olyat nem tudok mondani, amiért ne érhetnénk el a céljainkat - és ezek az ambíciók most jóval tovább mutatnak annál, mint ahol az előző két évben végeztünk.”
 
Brawn persze továbbra sem akarta rangsorolni csapatát az erőviszonyok hierarchiájában, sőt az esetleges melbourne-i sorrendről véleménye szerint most még nehezebb találgatni, hiszen a fúvott diffúzorok betiltása miatt sok minden megváltozhatott.
 
"Nehéz ezt megítélni, mert nem tudom milyen üzemanyagszinttel futottak a srácok. A verseny startjánál nyilván feltételezhetjük, hogy az autó tele van üzemanyaggal, így majd csak akkor kapunk pontos képet arról, hogy mit alkotottak a többiek. Volt néhány versenytáv ami igazán jónak tűnt, illetve voltak olyanok, amik kevésbé, és gyanítom, hogy Melbourne-re még változni fognak az autók.”
 
"Néhány csapatnak be kellett fejeznie az olyan irányú terveit, hogy a kipufogógázt egyértelműen az autó hátsó területére vezesse, mivel ez komoly hatással volt a hátsó abroncsok gyors kopására, és a kipufogógáz áramlásának kezelése most sokkal nehezebb, mint tavaly volt. Az elmúlt évben voltak igen precíz megoldások, de idén már kipufogócsőből kiáramló gázt nem lehet átvezetni a diffúzoron.”
 
"Lesz pár érdekes fordulat az első néhány versenyen”- vélekedett a szakember.
 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes f1 2012 formula 1 ross brawn