2012. már 13.

A Lotus csapatfőnöke Eric Boullier különös szezonkezdetre számít

írta: FormaNet
A Lotus csapatfőnöke Eric Boullier különös szezonkezdetre számít

A szezon előtti találgatások pár nap múlva okafogyottá válnak, miután szombaton reggel az Ausztrál Nagydíj időmérőjével elkezdődik a 2012-es Formula-1-es szezon, úgy is, hogy végre a csapatok, és pilóták tétre játsszák a mérkőzéseket. Mind a száguldó cirkusz főszereplői, mind pedig a szurkolók kiszámíthatatlan, és meglepetésekkel tarkított szezonkezdéssel számolnak.

 
A szezon előtti tesztek során néhány istálló egy körön nyújtott teljesítményével tűnt ki, míg mások a versenyszimulációk alatt mutattak jó formát. Ehhez társul még a Pirelli új gumikeverékeinek tavalyinál némileg agresszívebb kialakítása, ami miatt az idei gumistratégia kiemelten fontos szerepet kaphat, és máris elmondhatjuk, hogy a várakozások nem alaptalanok sem a kiszámíthatatlanság, sem pedig a meglepetések tekintetében.
 
A Lotus csapatfőnöke egyenesen így fogalmazott a szezonkezdéssel kapcsolatban: „Igen, ez meglehetősen különös lehet. A Melbourne-i időmérő, és az első versenyek kiszámíthatatlanok lesznek. A gumikkal is nagyon érdekesen alakulnak a dolgok. Ha túl erősen nyomjuk az időmérőn, akkor a verseny első részében lehet egy kis csavar, ám ha túl korai az első boxkiállás, akkor még akár egy extra kiállásra is szükség lehet. Ettől lesz ez érdekes, de szeretjük a kihívásokat. Azt mindenki szereti, ha az autója két másodperccel gyorsabb, mint a többi, és ez nagyon kényelmes lehet a számunkra is, de a végén még jobban szeretjük, ha harcolni kell.”
 
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, a mezőny igen versenyképes, és hat világbajnokot látni a rajtrácson még izgalmasabbá teszi az egészet.
 
„Nagyszerű, hogy a Formula-1-ben most ennyi világbajnok van. Ez a mezőny színvonalát is tükrözi, és úgy tűnik, idén az autók közelebb lesznek egymáshoz, ami valóban izgalmas szezont ígér, sőt ez lehet az egyik legizgalmasabb év, amit az évek alatt láthattunk, éppen ezért nagyon várom már ezt a hatalmas kihívást. Szoros évadnyitót várok, és talán számtalanszor láthatunk még hasonlót az év folyamán.”
 
A Lotus pályaigazgatója, Alan Permane egy igen versenyképes F1-es mezőnnyel számol, és úgy véli sokkal kevésbé lesz tiszta a kép, mint az elmúlt években.
 
„Azt kell mondanom, nagyon nehéz bármit is jósolni. Általában ebben az időszakban már van elképzelésünk, de most nem hiszem, hogy tudnánk, hol állunk.”
 
 
A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint a mérnökök viszonylag gyorsan megértették az új gumik működést, ám azt jósolja, hogy az első versenyeken még lehet némi riadalom ezen a téren is.
 
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerin a csapatoknak szükségük van kihívásokra, hiszen éppen ettől lehet izgalmas a sport, legalábbis a szezon elején mindenképpen.
 
„Azt hiszem nem kell emlékeztetni a mérnököket, hogy ezek a csapatok a legjobbak a világon. Amíg elindul a szezon lehet alkotni, szeretünk számtalan kihívással kezdeni egy évet, és ahogy megyünk előre a szezonban, közben ki kell dolgozni a legjobb módját annak, ahogy kezelni lehet a különféle helyzeteket, és ez a végére  kissé kiegyenlítettebbé teszi  a versenyt.”
 
Szöveg: FormaNet Varga Viktória
 

Szólj hozzá

mercedes f1 lotus mclaren forma1 ross brawn ausztrál nagydíj