2012. már 15.

Charlie Whiting: Nos, az F-csatorna nem lett betiltva

írta: FormaNet
Charlie Whiting: Nos, az F-csatorna nem lett betiltva

A Mercedes téli teszteken mutatott formája, és a csapat lendülete úgy tűnik műszaki vonatkozások tekintetében is zöld utat kapott, miután az FIA legálisnak nyilvánította a W03 újszerű hátsó szárnyának kialakítását, melyhez egy F-csatorna is tartozik.

 
A Brackley székhelyű alakulat autója a riválisok körében is komoly érdeklődést váltott ki már a W03 bemutatója után, mivel a figyelő szemek egy olyan koncepciót fedeztek fel a versenygép hátsó szárnyának kialakításával kapcsolatban, ami igen hasonlít, az egykori F-csatornához, és többen is azt gyanították, hogy amikor az állítható szárnyat aktiválja a pilóta, olyankor az autón található szellőzőszerű elemek is aktiválódnak.
 
Magától értetődő, hogy az ellenfelek egy ilyen újításnak azonnal megkérdőjelezik a szabályszerűségét, és úgy gondolták, hogy az aktivált légcsatornák jelentősen növelik az autó sebességét az egyenes szakaszokon. Az ügy az FIA elé került.
 
Annak ellenére, hogy a rendszer valóban a DRS-sel együtt aktiválódik, ahogy azt a riválisok is sejtették, az FIA vizsgálata megállapította, hogy semmiféle érvényes szabályba nem ütközik.
 
Charlie Whiting, az irányítótestület műszaki vezetője a helyzet tisztázását célzó kérdésre a következő, igen csak meglepő választ adta: „Néhány csapat annak alapján kérdőjelezte meg (a rendszert), hogy az F-csatorna be lett tiltva. Nos, az F-csatorna nem lett betiltva."
 
„2010 végéig mindenki egy, a pilóta által működtetett F-csatornát használt, és a rendeletet úgy változtattuk meg, hogy a pilóta külön mozdulattal nem befolyásolhatja az autó aerodinamikai teljesítményét, hogy megszabaduljunk attól, amit akkor F-csatornának neveztek.”
 
„A mérnökök tavaly év eleje óta képtelenek elfelejteni a dolgot, és különféle eszközöket próbáltak ki, hogy hasonló hatást érjenek el, és különféle nyitott és zárt csatornákról beszéltek, melyek a felfüggesztésre gyakoroltak kölcsönhatást. Akkor azt mondtuk, hogy ez nem engedélyezett, mert a felfüggesztésnek nem azt az elsődleges célja, hogy az út egyenetlenségeit kiküszöbölje.”
 
„Ezután hosszas vita volt a technikai munkacsoporton belül, de biztos vagyok abban, hogy erről mindenki tud. Úgy tűnik néhány csapat akkor úgy ment el onnan, hogy az volt a benyomásuk, hogy az F-csatornát úgy általában tiltottuk be, mindenféle F-csatornát. Pedig nem."
 
 
Whiting további részleteket nem árult el a Mercedes F-csatornájának működéséről, de azt elmondta, hogy alaposan megvizsgálták, és valóban teljesen passzív a rendszer.
 
„Amit néhány csapatnál megjelent, az úgy működik, hogy amikor a DRS nyílik, akkor a levegő számára is lehetővé teszi az áramlást a csatornán keresztül. Ez minden, amit mondhatok, de ez valószínű, hogy egy nagyion jó ötlet lesz ahhoz, hogy más csapatok is csinálják. És ez valóban teljesen passzív. Nincs benne mozgó alkatrész, és a felfüggesztéssel sem lép kölcsönhatásba, sem a kormánnyal, sem semmivel. Éppen ezért nem tudok olyan szabályt, ami ezt megtiltaná” – nyilatkozott az FIA műszaki vezetője, Charlie Whiting.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
  

Szólj hozzá

1 forma1 fia mercedes gp charlie whiting f csatorna