2012. már 22.

A Mercedes szerint a Red Bull a motorral is trükközik

írta: FormaNet
A Mercedes szerint a Red Bull a motorral is trükközik

Érdekes fordulatot vehet a csapatok közötti technikai vita, mely az ausztrál versenyhétvégén robbant ki a Mercedes szuper DRS-nek nevezett innovációja miatt. Bár a leghangosabb tiltakozók, a Lotus és a Red Bull végül nem óvták meg a futamot, de még a Maláj Nagydíj előtt határozott állásfoglalásra kérték az FIA-t. A Mercedesnél azonban úgy vélik, csupán el kívánják terelni a figyelmet saját szabályszegésükről, és a jelek szerint már nem csupán arról van szó, hogy a kipufogókat szabálytalanul alakították ki.

 
 
A Red Bull és a Lotus azután kérdőjelezte meg a Mercedes újítását, hogy az FIA, és a testület műszaki részlegének vezetője, Charlie Whiting egyértelműen passzívnak, éppen ezért legálisnak nyilvánította a rendszert.
 
A vita kapcsán Ross Brawn már akkor érdekes kijelentést tett: "A mi rendszerünkről folyó vita eltereli a figyelmet a kipufogó körüli kérdésről.”
 
A téli tesztek idején az FIA egy olyan fülest kapott, hogy egyes (meg nem nevezett) alakulatok továbbra is próbálják a kipufogógázokat aerodinamikai célokra is felhasználni, ezért az irányító testület további szigorításokat vezetett. Szigorították és tovább konkretizálták a motor feltérképezést, és a motorvezérléshez használt szoftvert (ECU – Engine Conrtol Unit) is frissítették még a nyitófutam előtt.
 
A német AutoBild azonban úgy értesült, hogy a Red Bull a szigorítások ellenére a tavalyihoz hasonló rendszerrel kísérletezik. Az értesülés szerint a Mercedes Ausztráliában végzett hangelemzése arra utal, hogy a Renault motor a Red Bullban igen trükkösen van beállítva, mégpedig úgy, hogy a hengerek egyenként, külön vezérelve is képesek működni olyankor, amikor elvileg nincs a gázon a pilóta lába. Ennek pedig (ha ez valóban így van) csak egyetlen oka lehet, mégpedig a forró gázok áramlásának folyamatos biztosítása.
 
Az ügy nem teljesen előzmény nélküli, mivel az év elején a Renault vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet már utalt arra, hogy a Red Bull-lal folytatott közös kutatás eredményeként - a fúvott diffúzor betiltása ellenére - sikerült egy figyelemre méltó megoldást találni az elveszített leszorító erő pótlására.
 
„Bár a szabályok megváltoztak, ám a Red Bullal közösen dolgozva megtaláltuk a megoldást, ami kompenzálja a teljesítmény veszteséget. Ez nem ugyan az, mint a tavalyi, egyértelmű a különbség” – nyilatkozta még a télen Coubet.
 
A téli teszteken már több felvetés is érkezett az autó különös hangjával kapcsolatban, főleg olyankor hallatszottak ezek a hangok, amikor elvileg az autót nem húzatta gázadással a pilóta. Helmut Marko a Red Bull főtanácsadója egyértelműen tagadta, hogy bármiféle illegális kialakítás lenne az autó motorjával, és elmondta, nem félnek egy esetleges FIA vizsgálattól: "Mivel senki nem talál semmit, mert mi betartjuk a szabályokat”.
 
 
A Mercedes verseny igazgatója, Norbert Haug már a kipufogók kapcsán is egyértelművé tette, hogy nem tesznek hivatalosan panaszt az FIA-nál, ám azt is hozzátette, hogy lesz néhány kérdésük az irányító testület felé.
 
Jelenleg úgy tűnik, már nem csupán a kipufogók kialakításával, irányával, elhelyezkedésével van problémája a Mercedesnek, hanem a motorok működésével kapcsolatban is felmerültek kétségek. A fejlesztési verseny több mint hatvan éve sajátja a száguldó cirkusznak, de a viták elmérgesedését egyedül az irányító testület határozott, és szakmailag teljes mértékben megalapozott döntései tudják csak megakadályozni. Nagy kérdés, hogy a jelenleg vitatott rendszerek csak a szabályok határait feszegetik, vagy túlmutatnak az idei regulákon.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

Szólj hozzá

mercedes f1 renault forma1 red bull ecu fúvott diffúzot f1 szabályok 2012 motorvezérlés