2012. már 22.

Massa sokat vár az új kasztnitól

írta: FormaNet
Massa sokat vár az új kasztnitól

Felipe Massa új karosszériával, és a média hangos kritikája ellenére, új lendülettel, optimistán  készül a maláj versenyhétvégére. 
 
 
Felipe Massa balul sikerült szezonnyitója újra felhangosodtak a brazil teljesítményét érintő kritikák, sőt elsősorban az olasz sajtó Felipe azonnal menesztését tanácsolja a Scuderia Ferrarinak. Massa azonban az elmúlt egy-két évben már hozzászokott az ilyen és hasonló negatív véleményekhez, így mint mindig, most is leginkább az előtte álló feladatra koncentrál, és bízik abban, hogy az új karosszériával már eredményesebb versenyt futhat. 
 
"Lapozni kell egyet, és Ausztrália után most újra a nulláról kezdeni, ezt tervezzük ezen a versenyen, ami remélhetőleg jobban indul majd. Nem ez az első alkalom, hogy egy nehéz versenyt zártunk, sokszor volt már ilyen. De mindig előre kell tekinteni, és ez a hétvége még csak a második lesz a bajnokságban, szóval még van idő. Ami Melbourne-t illeti, még sosem volt olyan hétvégém, hogy már az első naptól kezdve ennyire rossz legyen az autóm. Nem úgy működött ahogy kellene, és néhány kör után máris teljesen elkoptak a gumik, de nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem az egyensúly hiánya. Most más kasztnival készülünk erre a futamra, és azt hiszem ez volt a helyes döntés. A téli teszteken sosem volt ilyen probléma, mint amivel Ausztráliában szembesültem. Amikor Fernando vezette ugyanezt az autót Barcelonában, nála sem történt semmi különös sem a versenytempóval, sem az abroncsok kopásával. És akkor megérkeztünk Ausztráliába, és minden teljesen más volt, ezért egyértelműen helyes dolog volt kicserélni a kasztnit. De nem csak ez változott, hanem sok más is.”
 
 
Massa azért természetesen azt is hangsúlyozta, hogy miközben az új karosszéria és néhány alkatrész miatt most más autóval vág neki a hétvégének, azért a nehézségek még nem oldódnak meg, hiszen fejlesztések szempontjából az F2012 nem változott Ausztrália óta.
 
"Még ha a karosszéria és egyéb alkatrészek meg is változtak, az autó most is ugyanazokat a fejlesztéseket viseli, mint amik Melbourne-ben is voltak. Meg kell próbálnunk a lehető legtöbbet kihozni belőle, még úgy is, hogy teljesítményben nem ott tartunk, ahol lenni szeretnénk másokhoz képest. Remélem ez a pálya jobban fekszik majd a kocsinak.”
 
Az olasz sajtó háborgásáról Massa a következőket nyilatkozta: "Hogy őszinte legyek, tényleg nem érdekel. Soha nem annak függvényében vezettem, hogy mások mit mondanak rólam. Csak arra gondolok, hogy a lehető legjobban végezzem a munkámat. Amikor 2008-ban itt voltam, akkor is ugyanez volt, mert Ausztráliában nem értem célba, és utána itt sem értem célba, majd ezt követően a legjobb szezonomat futottam. A dolgok egyik napról a másikra megváltozhatnak.”
 

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 maláj nagydíj felipe massa