2012. már 27.

Bajba kerülhet a Caterham - Újabb kémbotrány a láthatáron?

írta: FormaNet
Bajba kerülhet a Caterham - Újabb kémbotrány a láthatáron?

Az elmúlt héten a Londoni Legfelsőbb Bíróság egy hosszas jogi vitára tett pontot, mely a vita a Force India, egy olasz aerodinamikai cég, az Aerolab, és a tavaly még Team Lotusként induló Caterham csapat között zajlott. A döntés a Force Indiát marasztalta el, ám az ügynek a Caterham számára is igen komoly következményei lehetnek.

 
 
A jogi vita lényege, hogy az Aerolab követelte a Force India által felhalmozott adóság rendezését, míg az indiai alakulat beperelte az aerodinamikai céget azzal a váddal, hogy a Team Lotusnak olyan adatokat szolgáltatott ki, melyek a Force India tulajdonát képezték.
 
Londoni Legfelsőbb Bíróság az Aerolab felé kifizetetlen számlák ügyében elmarasztalta a Force Indiát, ugyanakkor a másik oldalon 25 ezer eurós kártérítést is megítélt a csapatnak, miután az egykori Team Lotus a Force India szellemi tulajdonát képező adatokat másolt autója fejlesztéséhez.
A bíróság leszögezte, hogy azok a visszaélések melyek bebizonyosodtak, elsősorban abból adódtak, hogy bizonyos CAD fájlokat a munkafolyamat lerövidítése miatt használt az Aerolab, ezzel előnyhöz juttatva a Team Lotust, holott ezek a Force India tulajdonában voltak, hiszen előzőleg ők rendelték meg a munkát az olasz aerodinamikai cégtől.
 
Az ítélet után az Aerolab ügyvezető igazgatója, Jean-Claude Migeot elmondta, hogy mindig is úgy érezték, hogy a Force India csak azért indított plágium pert a Team Lotus/Aerolab ellen, hogy a fennálló 850 ezer eurós tartozását elodázhassa.
 
Az ügy kapcsán most a Marussia azzal a kéréssel fordult az FIA-hoz, hogy az irányítótestület vizsgálja ki, hogy az egykori Team Lotus alakulat nem sértette-e meg a Concorde egyezményt azzal, hogy a Force India tulajdonában lévő fejlesztések egyes részleteit felhasználta saját, T-127-es konstrukciójánál.
A Marussia az ítélet azon részét ragadta ki, mely szerint a bíróság is bizonyítva látja, hogy a Team Lotus felhasznált bizonyos adatokat az autója megépítésénél, holott a Concorde egyezmény egyértelműen meghatározza, hogy az alakulatok nem használhatnak fel más csapatok szellemi tulajdonát képező részleteket.
Az orosz istálló ezért az FIA-hoz fordult, az irányító testület pedig első intézkedésében arra kérte a Force Indiát és a Marussiát, hogy vizsgálják meg, a Team Lotus milyen adatokat használhatott  a VJM05 modellből saját autója fejlesztésére.
 
A Marussia sportigazgatója Graeme Lowdon erről a következőket nyilatkozta: "A szabályok, amiket mi is és minden más csapat is alkalmaz, nagyon tisztán és nagyon világosan meghatározzák azt, hogy konstruktőrként mit tehetünk. Az autónak vannak bizonyos részei, amiket a csapatok csak saját maguk tervezhetnek és alkalmazhatnak. Ha nem tévedek, az ítélet tartalmának egy része arra utal, hogy jogsértés történt, és akkor feltétlenül fontos komolyabban megvizsgálni, mert ez valóban a sport alapvető érdekeit sértheti.”
 
A döntés egyértelműen azt sugallja, hogy valóban szerzői jogok megsértésére került sor. Amennyiben az FIA egyértelmű bizonyítékot talál arra, hogy a VJM05-ös adatait alkalmazták a T127 fejlesztéseinél, abban az esetben Tony Fernandes alakulata elveszítheti a 2010-ben megszerzett 10. helyét. Egy ilyen büntetés nagyban károsíthatja a sportot és az érintett csapatot.

 
Legutóbb 2007-ben történt hasonló eset, akkor a McLarentől elvették a konstruktőri pontokat (így nem mellesleg a világbajnoki címet), valamint a wokingi gárda 100 millió dolláros büntetést is kapott.
A Caterhamnél igen nagy esély van egy ilyen forgatókönyvre, és amennyiben bűnösnek találják, úgy elveszítheti az akkori pénzdíját (becslések szerint 30 millió dollár), valamint jelentős bírságra is számíthat.
 
Az FIA jelen pillanatban az eredményekre vár, külön az érintett csapatoktól, és külön az Aerolabtól annak érdekében, hogy tovább vizsgálhassa az ügyet.
Egy elmarasztaló döntés súlyos csapás lehet a legdinamikusabban fejlődő kis csapat számára, bár sokan éppen a plágiumot vélik a gyors fejlődés hátterében.
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 

Szólj hozzá

f1 formula 1 force india caterham kémbotrány aerolab