2012. már 30.

Karthikeyan: Ideje továbblépni

írta: FormaNet
Karthikeyan: Ideje továbblépni

Narain Karthikeyan úgy gondolja, most már ideje lenne továbblépni a Sebastian Vettellel történt összecsapáson, és továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy semmi olyan hibát nem követett el, amiért büntetést érdemelne. 
 
 
Narain Karthikeyan a Maláj Nagydíj után rivaldafénybe került, mivel a versenyen szerencsétlenségére éppen a regnáló bajnokkal, Sebastian Vettellel akadt össze, és ennek következményeként a német nem csak biztosnak tűnő negyedik helyének, de a pontszerzésnek is búcsút inthetett.
 
A leintést követően Vettel nem titkolta, hogy nagyon dühös az indiai pilótára, sőt „mazsolának” és „idiótának” nevezte. Ez utóbbi sértést a HRT versenyzője sem hagyta válasz nélkül, és „sírós babához” hasonlította a Red Bull sztárpilótáját.
 
A médián keresztüli szópárbaj természetesen bejárta a világot, Karthikeyan azonban nem örül felhőtlenül ennek az olcsó népszerűségnek, és szeretné, ha minél hamarabb feledésbe merülne a dolog.
 
"Teljesen lenyűgöz a média reakciója, de azt hiszem, most már mindenkinek meg kell nyugodnia. Úgy gondolom, hogy éretten kell kezelni az ügyet, és el kell felejteni” – jelentette ki a 35 esztendős pilóta, aki továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy egy szimpla versenybaleset történt, és nem követett el semmi olyat, amiért büntetést érdemel.  
 
"Senki nem akar más versenyzőt feltartani – és ha egy lassabb autóban ülsz, nem engedheted meg magadnak ezeket a dolgokat. Vannak azonban kivételes körülmények, amikor semmit nem tudsz tenni azért, hogy elkerüld az ilyen eseteket. Jenson Button is ütközött velem, és később a leintés után lezárta annyival, hogy versenybaleset volt. Ezeket a dolgokat senki sem szándékosan csinálja."
 
"Nagyon tisztelem Seb vezetői képességeit, és ennyi. Szeretném ezt az egészet már magam mögött hagyni, és saját munkámra koncentrálni."
 
Karthikeyan nem tervezi, hogy a következő versenyhétvégén felkeresi Vettelt, mert jobbnak látja, ha mindketten a saját dolgukat végzik.
 
"Mi értelme lenne?" - válaszolt az Autosport azon kérdésére, hogy felkeresi-e a kétszeres bajnokot a kínai versenyhétvégén. 
"A lényeg, hogy tiszteljük egymást. Ő elől lesz, mi pedig nem leszünk elől. Mindkettőnknek megvan a saját feladata."
 
Annak ellenére, hogy lezártnak tekinti az ügyet, Karthikeyan azért még kicsit odaszúrt Sebnek. 
"Van még öt világbajnok a mezőnyben, akik már sok mindenen keresztül mentek, és túl vannak már néhány nehéz éven is, de egyikőjük sem reagált még így. Véleményem szerint ez mindössze egy versenybaleset volt."
 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 baleset formula 1 maláj nagydíj sepang sebastian vettel narain karthikeyan