2012. már 31.

Horner: Bármelyik versenyző bosszús lett volna

írta: FormaNet
Horner: Bármelyik versenyző bosszús lett volna

A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner megvédte német versenyzőjét, a Narain Karthikeyant leidiótázó Sebastian Vettelt, mondván minden versenyző hasonlóan frusztrált lett volna egy ilyen szituáció után.
 
 
A regnáló bajnok, Sebastian Vettel pont nélkül távozott Malajziából, miután ütközött Narain Karthikeyan autójával és egy defekt miatt jelentősen visszacsúszott a mezőnyben.
A történtek után Vettel nem éppen úriember oldalát mutatta meg, és a két pilóta közti szópárbaj napokig témát szolgáltatott a médiában.
 
A 24 esztendős német versenyzőt most a csapatfőnök, Christian Horner vette védelmébe, és elmondta, teljesen megérti Vettel kiborulását.
 
"A srác elé odatolnak egy mikrofont közvetlenül az után, hogy egy negyedik helyet elveszített, ami miatt természetesen bosszús volt, és így eresztette ki frusztráltságát. De ez előfordult. Szerintem minden versenyző bosszús lett volna ebben a helyzetben”- kezdte Horner a Sky Sports F1-nek adott nyilatkozatában.
 
"Nyilvánvalóan a stewardok Naraint találták vétkesnek, és ennek megfelelően foglalkoztak a történtekkel. De nem hinném, hogy bárki hibáztathatná Sebastian azért, mert kissé csalódott volt ebben a helyzetben.”
 
A verseny legvégén történt félreértésről is beszélt a csapatvezető,amikor Vettel versenymérnöke, Guillaume  Rocquelin rászólt, hogy azonnal állítsa le az autót,majd ezt az üzenetet a német figyelmen kívül hagyta. Horner szerint Vettel semmit sem hallott az üzenetből.
 
"Ami az események sorozatát illeti, miután Karthikeyan nekiütközött az autó hátuljának, amellett, hogy defektet okozott, megsérült bal hátsó fék és a fékhűtő-csatorna is, és a kanyarokban túlmelegedett. Vagyis biztonsági szempontok miatt aggódtunk, mert ebből végzetes hiba és csúnya baleset is lehetett volna. Ezért szóltunk neki (Vettelnek), hogy állítsa le a kocsit. Sebastian jól kezelte a helyzetet, és a verseny után elmondta, hogy tudatában volt annak, hogy mi történik, mert érezte a fékpedálon.”
 
"Amikor Maldonado kiesett, úgy gondoltuk, hogy oké, maradjon kint, mert van még esély a pontszerzésre. De aztán a hőmérséklet tovább emelkedett, és eljött az pont, amikor azt mondtuk, hogy most már valahogy rá kell venni, hogy álljon ki, mert nem akartunk többet kockáztatni, és nem akartuk veszélybe sodorni a biztonságát. De sajnos az üzenetek nem jutottak el hozzá, és Sebatian az utolsó körben már valóban nem nagyon tudta használni a fékeket, de szerette volna meglátni a kockás zászlót.”

  

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 formula 1 red bull sebastian vettel christian horner