2012. ápr 13.

A Lotus a mai gyenge nap ellenére is bizakodó

írta: FormaNet
A Lotus a mai gyenge nap ellenére is bizakodó

A Lotusnál nem éppen a tervek szerint alakult a Kínai Nagydíj első két szabadedzése, miután Kimi Räikkönen a délelőtt folyamán DRS problémával küzdött, délután a hűvös időjárási körülmények között pedig egyik pilótának sem sikerült megfelelően felmelegítenie a gumikat. A csapat ettől függetlenül bizakodó, és nincs kétségük afelől, hogy holnapra, illetve a versenyre jelentősen javul majd teljesítményük.

 
Kimi Räikkönen (24. 13.): Ritka az, hogy már pénteken tökéletes legyen az autó, és ne kelljen rajta bizonyos dolgokat javítani. Őszintén szólva nem gond, ha pénteken az én autóm a leglassabb, ha a hétvége többi részén pedig gyors. Jelenleg meg kell néznünk az adatokat, és változtatnunk kell a szokásos dolgokon, amitől az autó majd javul. A célunk, hogy jobb eredményt érjünk el, mit az előző két hétvégén. Biztos, hogy van még némi munka az autónkon. A mai napon a beállításokkal kapcsolatban kipróbáltunk különböző dolgokat, szereztünk néhány információt, amit megvizsgáltunk, és így tudjuk, mely területeken kell még javítanunk.
 
Romain Grosjean (17. 15.): Reggel meglehetősen furcsa körülmények voltak, és a délutáni edzés is egy kissé nehézkes volt. Nem pont ezt szerettük volna, részben az alacsony hőmérséklet tekintetében, mert nem erre számítottunk. Analizáljuk majd, hogy mi az, ami változott a két meleg hétvégéhez képest, mert itt meglehetősen hűvös van, így muszáj nekünk is változtatnunk bizonyos dolgokon. Pozitívumként említeném, hogy kényelmesen érzem magam az autóban. Van néhány beállítási kérdés, de ezek nem jelentősek. Biztos vagyok abban, hogy holnapig még javítani tudunk, és persze ha az időjárás változik, akkor mindent változtatnunk kell. Soha nem könnyű egy új pályát megtanulni változó körülmények között, de jó volt kint, és sikerült megtalálnom a helyem, illetve megfelelő benyomásokat szereztem a köztes abroncsokról, ami egy bónusz volt számomra. A pályán nagyon jó vezetni, és örülök, hogy viszonylag közel voltam Kimihez, aki nyilvánvalóan már sokkal több itteni tapasztalattal rendelkezik. A mérnökökkel késő estig fogok dolgozni.
 
 
James Allison, technikai igazgató: A mai napunk abból állt, hogy próbáltuk beállítani az E20-at egy jó versenyre, és holnap meglátjuk, hogy az időmérőn milyen a tempónk. A délelőtti edzésen nyirkos idő és szitáló eső volt, délután pedig egy kissé hideg. Nem vagyok benne biztos, hogy a versenyen is hasonló időjárási körülmények lesznek, majd meglátjuk. Egyik versenyzőnknél sem találtuk meg az autó megfelelő egyensúlyát, hogy igazán boldogok legyenek, de ezt tapasztaltuk az Albert Parkban és Sepangban is, majd szombatra sikerült rendbe rakni a dolgokat. 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

Szólj hozzá

f1 lotus forma1 kimi raikkönen romain grosjean kínai nagydíj2012