2012. ápr 14.

Red Bull: Ez kiábrándító

írta: FormaNet
Red Bull: Ez kiábrándító

A Kínai Nagydíj időmérő edzésének legnagyobb meglepetése kétség kívül Sebastian Vettel 11. helyezése volt. A regnáló bajnok utoljára 2009-ben, a Brazil Nagydíj kvalifikációján nem jutott be a top10-be, így értelemszerűen nem túl boldog, mint ahogy csapattársa, Mark Webber is jobb eredményben bízott, a csapatfőnök, Christian Horner pedig egyenesen kiábrándítónak nevezte az eredményt.

 
 
Mark Webber idén az eddigi három időmérő edzésen mindannyiszor jobbnak bizonyult a 2011-ben nem kevesebb, mint 15 rajtelsőséget szerző csapattársánál, Sebastian Vettelnél. Az ausztrál a Q1-ben és a Q2-ben is gyorsabb volt a németnél, és végül a hetedik legjobb időt autózta, miközben Vettel a hajrában már nem vett részt. Lewis Hamilton öt rajthelyes büntetésének köszönhetően ráadásul egy hellyel előrébb, a hatodik rajtkockából vághat neki a vasárnapi futamnak. A csapaton belüli kiegyenlítettebb erőviszony miatt Webber most elégedettebb lehet, ettől függetlenül szeretett volna jobb eredményt elérni. 
 
Mark Webber: A Q2-es köröm nem volt rossz, de a Q3-ban már nem sikerült olyan kört összeraknom, mint amilyet szerettem volna. Nagyjából erre voltunk képesek a lágy gumikkal, de azért szerettem volna kicsit előrébb végezni. Az 1:35.7-es idő a Q2-ben egy jó kör volt, de a harmadik etapban talán kissé túlerőltettem a dolgokat. Ez meglehetősen frusztráló. Tudjuk, hogy jó versenyautónk van, ezért érdekes lesz látni, hogy holnap mi lesz ebből. Nagyon szoros lesz, de keményen fogjuk nyomni.
 
Sebastian Vettel meglehetősen szűkszavúan kommentálta a történteket, és az RB8-as versenytempójában bízik.
 
Sebastian Vettel: Nem volt semmi probléma az autóval, de az utolsó pár tizedet nem tudtam kihozni belőle. A Q2-es körömmel elégedett voltam, csak nem volt elég ahhoz, hogy bejussak vele a Q3-ba. Holnap egy hosszú futam vár ránk, és az autó jónak tűnik, így a versenytempó szempontjából holnap előrébb kell lépnünk. El kell fogadnunk, hogy most nem voltunk elég gyorsak. Holnap a 11. helyről indulok, és majd meglátjuk, mit tehetek.

 
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner már nem volt annyira visszafogott, mint a csapat kétszeres világbajnoka, és bevallotta, hogy végtelenül kiábrándító volt a szombat délutáni szereplésük.
 
Christian Horner: Ez egy végtelenül kiábrándító időmérő volt. Mint ahogy az látszott, a keményebb abroncsokon gyorsak és versenyképesek voltunk, de sajnos Sebastian nagyon kis különbséggel végül lemaradt a Q3-ról. Mark a Q2-ben az élen zárt, de ezt a kört sajnaos a Q3-ban már nem tudta megismételni, szóval holnap a 6. és a 11. helyről indulhatunk, miután Lewis büntetést kapott. Nem az elvárásainknak megfelelően alakultak a dolgok, de az első tíz helyezett is egészen másként alakult (a várakozásokhoz képest), ezért érdekes versenyünk lehet.
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 formula 1 red bull kínai nagydíj időmérő mark webber sebastian vettel