2012. ápr 14.

Rosberg F1-es pályafutásának első pole-ját szerezte meg Kínában

írta: FormaNet
Rosberg F1-es pályafutásának első pole-ját szerezte meg Kínában

Nico Rosberg nagy fölénnyel szerezte meg F1-es karrierének első pole pozícióját. A német több, mint fél másodpercet adott Lewis Hamiltonnak, és saját csapattársának, Michael Schumachernek. Hamilton öt rajthelyes büntetése miatt 2010-es visszatérésük óta először, két Mercedes foglalhatja el az első sort.

 
 
A pénteki naphoz képest kedvezőbb időjárási körülmények között kezdődött a Kínai Nagydíj időmérő edzése, a levegő 21, sanghaji pálya aszfaltja pedig 26 fokosra melegedett. A szabadedzéseket a McLarenek és a Mercedesek uralták, és ez a tendencia a kvalifikáción is folytatódott, végül Nico Rosberg parádés kört rakott össze, amit sem Lewis Hamilton, sem német kollégája, Michael Schumacher nem tudott megközelíteni. Az időmérő legnagyobb meglepetése Sebastian Vettel 11. helyezése volt, de Jenson Button is gyengélkedett, legalábbis csapattársához képest. Button csak hatodik lett. 
 
Q1
 
A kvalifikáció első 20 percének elejét a két McLaren uralta, majd Mark Webber 1:36.682-es körével átvette a vezetést a közepes Pirelliken. Az utolsó percekben többen lágy gumikra váltottak, többek között a Ferrarik is, így nem nagy meglepetésre sorrend folyamatosan változott. Végül Sergio Pérez 1:36.198-cal zárt a lista tetején, a mexikói mögött egy tizedes lemaradásban Fernando Alonso zárkózott fel. A McLaren, a Mercedes és a Red Bull nem váltott még opciós gumikra, így Webber visszacsúszott egészen a 8. helyig.
A három kis csapat mellett a Toro Rossók szerepeltek a leggyengébben, két versenyzőjük közül pedig Jean-Eric Vergne búcszott. A Hispánia bőven befért a 107 százalékos limitbe.
Egy feltartást vizsgáltak a sportfelügyelők: Pastor Maldonado Heikki Kovalainent tartotta fel gyorskörén.
Kiesők sorrendje: Jean-Eric Vergne, Heikki Kovalainen, Vitalij Petrov, Timo Glock, Charles Pic, Pedro de la Rosa, Narain Karthikeyan.
 
 
 
Q2
 
Természetesen itt már mindenki a sárga jelölésű lágy gumikkal vágott neki gyorskörének, amivel elsőként Nico Rosberg futotta meg a hétvége eddigi legjobb idejét (1:35.725). A német mögé csapattársa, Michael Schumacher, valamint Lewis Hamilton zárkózott fel, illetve első nekifutásra még Kimi Räikkönen és Kobajasi Kamui tudott beférkőzni 1:36 alá.
Ők öten már biztonságban voltak, ugyanakkor a nagyok közül a Ferrarik illetve a Red Bullok már nem. Az utolsó lehetőségnél Mark Webber 1:35.7-tel átvette a vezetést, csapattársa, Sebastian Vettel azonban óriási meglepetésre nem jutott tovább. Közel sem ekkora meglepetés, hogy a Ferrari brazil versenyzője is a kiesők sorát erősítette, míg Fernando Alonso 10. helyen jutott tovább. A Mercedesek és Hamilton közé a két Saubernek sikerült beférkőznie, majd a 2008-as bajnok után a két Lotus, Jenson Button illetve a Ferrari spanyol versenyzője következett. 
Kiesők sorrendje: Sebastian Vettel, Felipe Massa, Pastor Maldonado, Bruno Senna, Paul di Resta, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo.
 
 
Q3
 
Az utolsó tíz perc elején Rosberg 1:35. 121-gyes idővel adta fel a leckét riválisainak, majd ezt követően kényelmesen be is fejezte a kvalifikációt, ami nem is csoda, hiszen elsőre Lewis Hamilton fél másodperccel maradt el. Lewis a hajrában sem tudta túlszárnyalni Rosberg remek körét, a harmadik helyen pedig Michael Schumacher zárt, így Hamilton öt rajthelyes büntetése miatt a vasárnapi versenyen a két Mercedes rajtolhat az első sorból.
Jenson Button Rosberghez képest egy másodperces hátrányban csak a hatodik rajthelyet tudta megszerezni, a brit versenyzőt Kobajasi és Räikkönen is megelőzte. Az utolsó négyes Webber, Pérez, Alonso és Grosjean.  

 
Időmérő végeredménye:
 
 
 
 FormaNet, Varga Viktória 
Szólj hozzá

mercedes f1 formula 1 kínai nagydíj időmérő nico rosberg