F1 technika - Splitterek
A Forma-1 több mint 60 éves történelme során alaposan megváltoztak az autókkal szembeni elvárások. Míg az első évtizedekben a motorok teljesítménye volt meghatározó jelentőségű, a ’70-es években egyre bonyolultabbá váló szárnyak az aerodinamika szerepét növelték meg.
Az új évezred motorszabályozásai, majd az aggregátok fejlesztésének teljes befagyasztása, az egységes elektronikai rendszer bevezetése, az egyedüli abroncsbeszállító ahhoz vezettek, hogy az autók borító lemezeinek tökéletesítése került teljes mértékben a középpontba.
2009-ben jelentősen korlátozták az autók építésére vonatkozó dimenziókat, ami miatt sok kiegészítő szárny eltűnt a kocsikról. A splitter vagy más néven T-tray azonban még mindig fontos része a konstrukciónak.
A splitter tulajdonképpen a padlólemez előre irányuló horizontális meghosszabbítása, amely a monocoque azon része alatt foglal helyet, amelyben a pilóták lábaikat nyújtják ki. Mind mechanikai, mind aerodinamikai területen fontos szerepet látnak el.
Mivel az autó egyik legalacsonyabb részéhez tartozik, így ideális ballansz-súlyok befogadására is. Éppen emiatt sokszor nem az ultrakönnyű szénszálból, hanem acélból vagy titániumból készítik. A legnagyobb előnyt abban hordozza, hogy általa egy magasan kialakított orrész alkalmazható. A szabályok ugyanis egy egyenes lemezt írnak elő az első kerekek középvonala mögött 330 mm-rel, így a splitterrel ez a követelmény kielégíthető amellett, hogy a monocoque elülső részét csakis akkorára tervezik, hogy abba elhelyezhetők legyenek a pedálok és a pilóta lábai elférjenek. A spiltter továbbá részt vesz a kocsi alatt húzódó kopólemez felfogatásában is.
Az aerodinamikusok véleménye az, ha a biztonsági előírások nem tennék kötelezővé a splitter használatát, akkor nem alkalmaznák őket. Mivel azonban kötelező a meglétük, a tervezők megpróbálják aerodinamikai célokra felhasználni azokat és kontrollálni a kocsi hátulja felé áramló levegőt a segítségükkel. Éppen emiatt a lemez két oldalán elhelyezett felhajló elemekkel együtt egy csatornát próbálnak kialakítani, amellyel még célzottabban terelik a légáramlatot a legkisebb turbulenciaképzés mellett.
A splitterek flexibilitása 2010-ben vitát szolgáltatott a Forma-1-ben, emiatt időről időre szigorítanak a tesztelésükön. Mint az autó minden egyes részét illetően, ezen a téren is a szabályok legsajátosabb interpretálására törekednek a mérnökök. A szabályzat enged némi flexibiltást a splitterek esetén is, ugyanis a teljes merevség nagyon sérülékennyé tenné a kocsit, amikor az a kerékvetőkkel találkozik. A problémát az jelenti, hogy a splitterek flexibilátása aerodinamikai célokra használható. Ha ugyanis a lemez meghajol s így akár érinti az aszfaltot, azáltal a kocsi hasfalmagassága még kisebbre állítható az első tengelyen. Ugyanakkor a teszteken használatos terhelésekkel jóval kevésbé hajlik a splitter, s így az autó teljesíti a szabályokat a magasságra vonatkozóan.
FormaNet, Szabó Balázs
