2012. ápr 20.

Nico Rosberg volt a pénteki nap leggyorsabb versenyzője Bahreinben

írta: FormaNet
Nico Rosberg volt a pénteki nap leggyorsabb versenyzője Bahreinben

A pénteki nap leggyorsabb versenyzője, Nico Rosberg közel fél másodpercet adott a második helyen záró Mark Webbernek, míg a harmadik legjobb köridőt jegyző Sebastian Vettel már hét tizeddel maradt el a Mercedestől.

 
 
A Force India péntek délután egyáltalán nem küldte pályára versenyzőit, ehelyett inkább korábban kezdték meg a szokásos (edzés utáni), a szombati napra való felkészülést, hogy minél hamarabb, még sötétedés előtt visszatérhessenek a szállásra.
A mezőny többi tagja viszont teljes egészében kihasználta a második edzés 90 percét, és rögtön munkához látott. Tíz perc elteltével már 14 versenyző neve mellett szerepelt mért kör, a lista tetején pedig Jenson Button foglalt helyet 1:34.500-as gyorskörével, majd hamarosan - a Force India kivételével - már teljes volt a névsor.
 
Fél óra elteltével Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Nico Rosberg és Mark Webber bérelte ki az első négy helyet. A kis csapatok, valamint a középmezőnyből néhányan ekkor már a lágyabb abroncsokkal hajtottak pályára, míg a nagyok közül elsőként a Red Bullokra került fel az opciós Pirelli, de Vettel nem sokat javult vele. Annál inkább Rosberg, aki mindhárom szektorban a leggyorsabb volt, és egyedüliként ment be 1:33 alá.
 
Rosberg mögé Webber (már szintén a lágy gumikon) felzárkózott a második helyre, de közel fél másodperccel volt lassabb a Mercedesnél. A harmadik helyen álló Vettel már hét tizeddel, míg Rosberg csapattársa, a negyedik leggyorsabb kört futó Schumacher már több mint egy másodperccel maradt el.
Az utolsó 30 percben annyiban változott a sorrend, hogy Schumachert Hamilton meg tudta előzni, a délelőtti edzés leggyorsabbja ennél tovább viszont már nem jutott.
 
A McLarennél egyébként egyik versenyző sem volt teljesen elégedett autójával, Hamilton például azt közölte csapatával, hogy jobb lenne visszatérni a délelőtti beállításokhoz, míg Jenson Button arra panaszkodott, hogy a pálya középső szektorában alacsony a tapadás. Button végül a hatodik legjobb időt autózta, és majdnem másfél másodperccel volt lassabb Rosbergnél.

 
A másfél órás gyakorlás végén hosszabb etapok következtek, így elől már nem változott a sorrend, Rosberg 1:32.816-os körét senki nem tudta túlszárnyalni.
 
A három top csapat mögött Kobajasi Kamui Sauberje zárt a hetedik helyen, míg a Ferrarinak Fernando Alonso nyolcadik-, illetve Felipe Massa 12. helyével kellett beérnie.
Alonso mögött a top10-be még Romain Grosjean és Sergio Pérez fért be.
 
 
Második szabadedzés eredménye: 
 
 
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 
Szólj hozzá

mercedes f1 formula 1 nico rosberg bahreini nagydíj második szabadedzés