2012. ápr 22.

Vettel nyert, mindkét Lotus a dobogón Bahreinben

írta: FormaNet
Vettel nyert, mindkét Lotus a dobogón Bahreinben

Sebastian Vettel viszonylag könnyedén szerezte meg F1-es pályafutásának 22. diadalát Bahreinben, a legnagyobb öröm azonban minden bizonnyal a Lotus csapatnál van, hiszen mindkét versenyzője dobogón ünnepelhetett, sőt Kimi Räikkönen néhány kör erejéig még a regnáló bajnokot is megszorongatta.

 
A szombati időmérő eredményekhez képest kissé átalakult a rajtrács, két versenyző, Pastor Maldonado és Michael Schumacher kocsijában váltót cseréltek, így öt rajthellyel hátrébb kerültek. Maldonado 21., Schumacher pedig a 22. helyről kezdte meg az 56 körös futamot. A mezőnyből csak Kobajasi Kamui választotta a közepesen kemény Pirelliket, a többiek a lágy gumikon kezdtek.
 
A rajt problémamentes volt, az első három, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Mark Webber változatlan sorrendben fordult el az első kanyarban. A két Ferrrari illetve a 7. helyről rajtoló Romain Grosjean nagyon jól kapta el a rajtot, a francia negyedik helyre ugrott fel, hamarosan pedig már Webberrel csatázott, a hetedik körben pedig Hamilton mellett is könnyedén elment.
 
Az ötödik helyen Fernando Alonso autózott, a spanyolt követte Jenson Button és Kimi Räikkönen, ám az a trió is gyorsan felcserélődött. A Lotus finn versenyzője a 9. körre mindkét riválisán áthámozta magát. Pontszerző helyeken még Felipe Massa, Nico Rosberg és Sergio Pérez volt a sorrend egészen az első boxkiállásokig.
 
Rosberg sokat veszített az első körökben, de a rajtprocedúra legnagyobb vesztese Daniel Ricciardo volt, aki a hatodik helyről indult, a 3. körre azonban már 16. volt. Közben Rosberg csapattársa, a 22. helyről rajtoló Schumacher hat helyet fogott a rajtnál.
 
Igen korán, már a 9. körben megkezdődtek a kerékcserék, ennek eredményeként rövid ideig Paul di Resta is vezette a versenyt. A harmadik helyen álló Hamilton sokat vesztegelt szerelőinél, így Button és Alonso mögé érkezett vissza, Webber pedig újra a harmadik helyen folytatta versenyét Vettel és Grosjean páros mögött. Az ausztrál azonban most sem tudta megőrizni dobogós helyét, mert a továbbra is lágy gumikon lévő, óriási tempót diktáló Räikkönen csakhamar sikeres támadást indított, majd üldözőbe vette saját csapattársát, és a 22. körben már Grosjeant szorongatta, két kör múlva pedig a két Lotus helyet cserélt.
 
Webbert a két McLaren követte Button és Hamilton sorrendben, majd Alonso, Rosberg és Massa következett. 
 
A 22. körben kezdődött meg a kerékcserék második turnusa, ismét a McLarenekkel az élen, és Hamilton kiállása most sem sikerült problémamentesen, a 2008-as világbajnok újabb pozíciókat vesztett. 
 
Nico Rosberg Alonsót meg tudta előzni a boxkiállást követően, de a német mindkét kerékcseréje után kisebb konfliktusba került, előbb Hamiltont szorította le a pályáról, majd Alonsóra legyezett rá, ami miatt a spanyol dühösen reklamált a csapatrádión. A versenyirányítás mindkét esetet a leintés után vizsgálja, így elképzelhető, hogy Nicóra utólag büntetés vár.
 
Az élen változatlan maradt a sorrend, a Vettel és Räikkönen közti különbség azonban folyamatosan csökkent, és a 34. körre a Lotus már elérhető távolságba került a DRS használatához.
 
A harmadik-negyedik helyen álló Grosjean-Webber duó már leszakadt az élmenőktől, a további top 10 sorrendje Button, Rosberg, Alonso, Massa, Hamilton és Pérez volt.
 
A 39. kör végén Vettel és Kimi együtt érkezett meg szerelőihez, de a Lotusnál egy másodperccel tovább tartott, így a Red Bull német pilótája kicsit fellélegezhetett.
 
Az utolsó kerékcserék után némiképp ismét átalakult a pontszerzők sorrendje, az első négy változatlan maradt, míg az egyel kevesebb kerékcserével taktikázó Di Resta az ötödik helyen haladt, Rosberg átugrotta az előtte álló Buttont, a mclarenest pedig Alonso, Hamilton, Massa hármas követte.
Michael Schumacher a 3. kiállást követően már 11. helyen álló Kobajasit támadta, és a 45. körben meg is előzte.
 
Räikkönen a verseny utolsó szakaszában már nem tudta újra befogni a Red Bull kétszeres bajnokát, így végül maradt a második helyen, mögötte csapattársa ért célba harmadikként.
 
Webber maradt a negyedik helyen, Di Resta a használt abroncsokon azonban nem tudta maga mögött tartani Rosberget, sőt a skót versenyzőt Button is üldözőbe vette, de a britnek a hajrában defekt miatt plusz kiállást kellett végrehajtania, majd az utolsó előtt körben műszaki probléma miatt feladni kényszerült a versenyt. Button kiesésével Michael Schumacher egy pontot szerzett, a két Ferrari a 7. és a 9. helyen zárt, Alonso és Massa közé pedig Hamilton férkőzött be.

 
Kimi Räikkönen a 2009-es Olasz Nagydíj után állhatott fel újra a pódiumra, míg Grosjean F1-es pályafutása első dobogós eredményét ünnepelhette.
A verseny leggyorsabb körét (1:36. 379) Sebastian Vettel futotta meg.
 
A hajrában búcsúzó Button végül a 18. helyen zárt, így a 56 körös futamnak statisztikailag összesen három kiesője volt: elsőként Charles Pic búcsúzott, majd a franciát a pályán bal hátsó defekt miatt megpördülő Pastor Maldonado követte, és a verseny utolsó köreiben a venezuelai csapattársa, Bruno Senna is kiállni kényszerült.
 
Bahreini Nagydíj végeredménye
 
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

f1 formula 1 kimi raikkönen bahreini nagydíj sebstian vettel