2012. máj 03.

Vettel: A dominanciát mindig nehéz megfogalmazni

írta: FormaNet
Vettel: A dominanciát mindig nehéz megfogalmazni

Az olaszországi Mugellóban zajló tesztek a csapatok számára egyféle kontrolt jelenthetnek az eddigi fejlesztéseik felülvizsgálatára, és ez a három nap döntő befolyással lehet a szezon következő versenyeinek eredményeire, és akár az egész bajnokság végkimenetelére is. Így gondolja ezt a Red Bull regnáló bajnoka, Sebastian Vettel, akinek meggyőződése, hogy még rengeteget kell dolgozniuk azon, hogy folyamatosan harcban legyenek a győzelemért, de abban is biztos, hogy jó irányba haladnak.

 
 Vettel jelenleg vezeti a pilóták pontversenyét, köszönhetően az utolsó futamon, Bahreinben aratott győzelemnek, ám a 24 éves címvédő elismerte, hogy az RB8 egyelőre távol áll attól, hogy diktálja a tempót a mezőnyben. Éppen ezért kiemelkedően fontosnak tartja a háromnapos teszt eredményeinek alapos és átfogó elemzését a következő, Spanyol Nagydíj előtt, hogy még pontosabban meg tudják határozni a fejlesztések irányát.
 
„Nyilvánvaló, hogy versenyt nyerni jó, ez a célunk, de nagyon jól tudjuk, hogy van még sok minden, amit be kell pótolnunk. Az itteni tesztnek ez a legfőbb gondolata, és sok kört teljesítettünk. Rendeznünk kell néhány dolgot, a már korábban kipróbált elemekkel, és tudni akarjuk, mik azok amikkel a jövőben dolgozhatunk.”
 
„De még fontosabb a tesztek utáni elemzés, hogy láthassuk, mi történik az autóval.”
 
Az F-1-es mezőny idén nagyon szoros, amire legjobb bizonyíték az első négy verseny négy különböző győztese, ezért Vettel elképzelhetetlennek tartja, hogy alakulata visszaszerezhetné azt a formáját, mely biztosította számukra a dominanciát az előző két évben.
 
 
„A dominanciát mindig nehéz megfogalmazni. Négy versenyünk volt ebben az évben, és egyszer nyertünk. Mindent figyelembe véve azonban úgy hiszem, minden futamon versenyképesek voltunk. Bizonyára nem voltunk elég erősek a győzelemhez, de katasztrofálisak sem voltunk. Örülünk annak, amit eddig elértünk, de többet akarunk. Ez az, amiért keményen dolgozunk, és keressük az új alkatrészeket az autó teljesítményének javítása érdekében” – nyilatkozta Mugellóban a regnáló bajnok.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
     

 

Szólj hozzá

f1 forma1 sebastian vettel red bull racing mugelloi teszt