2012. máj 06.

F1 Futamgyőzelem nélküli világbajnok - matematikailag igen, statisztikailag nem

írta: FormaNet
F1 Futamgyőzelem nélküli világbajnok - matematikailag igen, statisztikailag nem

A McLaren pilótája, a 2009-es világbajnok, Jenson Button az idei szoros mezőny kapcsán nemrégiben arról beszélt, hogy sokkal fontosabb az egyenletes teljesítmény, mint a néha kiugró sikerek, majd a sikerek között visszasüllyedni a középmezőnybe. Button csapattársa, Lewis Hamilton idén eddig meglehetősen egyenletes teljesítményt nyújtott, hiszen a szezon első három versenyén mindannyiszor a harmadik helyen végzett, és a bahreini nyolcadik helye ellenére, jelenleg mindössze négy ponttal lemaradva, a második helyen áll a pilóták pontversenyében. Felmerül a kérdés, lehet-e valaki úgy világbajnok, hogy a szezonban egyetlen futamgyőzelmet sem szerez?

 
Meglepőnek tűnhet a kérdés, amit az F1Fanaticnak tett fel egy rajongó, ám ha jobban belegondolunk, ez nem is akkora ostobaság. Kína után Hamilton állt a pontverseny élen, és ha Bahreinben beért volna az 5. helyre (ami egy Lewis Hamiltonnak inkább rutin feladat, mint komoly kihívás) akkor jelenleg győzelem nélkül vezetné a tabellát úgy, hogy a mezőnynek idén már négy nagydíj győztese van.
 
Hamilton bemutatkozó évében az ötödik-, a Kanadai Nagydíj után úgy állt a ponttáblázat élén, pontegyenlőségben Fernando Alonsóval, hogy egyetlen futamot sem nyert, míg a spanyol kétszeres világbajnok addigra már két alkalommal is állt a dobogó legtetején.
 
Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy statisztikailag igen kicsi az esélye annak, hogy valaki úgy legyen világbajnok, hogy egyetlen futamot sem nyer meg az évben. Matematikailag természetesen lehetséges, ám a Formula-1 több mint 60 éve alatt egyetlen egyszer sem fordult elő.
 
Az is csak két alkalommal történt meg, hogy egy pilóta egyetlen futamgyőzelemmel legyen az adott évben világbajnok. Az egyik ilyen versenyző Mike Hawthorn volt 1958-ban, míg a másik, a Mercedes jelenlegi pilótájának, Nico Rosbergnek az édesapja, Keke Rosberg, 1982-ben.
 
1958-ban Hawthorn legnagyobb ellenfele Stirling Moss volt, aki abban az évben négyszer is győzni tudott (Argentínában, Hollandiában, Olaszországban, és Marokkóban), míg Mike Hawthorn csupán a Francia Nagydíjon ért fel a dobogó legmagasabb fokára. Moss azonban öt alkalommal motorhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt, így év végén Hawthorn neve mellett egy ponttal több szerepelt. A dolog pikantériája, hogy a Ferrariban ülő Hawthorn világbajnoki címét éppen Mossnak köszönheti, ugyanis a Portugál Nagydíjon kis híján kizárták amiért menetiránnyal szemben haladt a pályán, ám Stirling Moss közbenjárásával végül visszakapta második helyezését, és az azzal járó pontokat. A cím megszerzése után a britek első világbajnoka azonnal visszavonult, de nem sokáig élvezhette a címmel járó dicsőséget, mert 1959. január 22-én egy máig sem teljesen tisztázott közúti balesetben meghalt.
 
1982-ben a mezőnyből senkinek sem sikerült két futamgyőzelemnél többet szereznie. Keke Rosberg mindössze egyetlen egyszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, a Svájci Nagydíjon, melyet az ország autóverseny ellenes törvényei miatt a franciaországi Dijon-Prenois-ban tartottak. (Az 1955-ös a Le Mans-i tragédia óta Svájcban tilos mindenféle autóverseny)
Rosbergnek ez a győzelme volt F1-es pályafutása első győzelme is egyben. Ezzel két futammal a szezon vége előtt átvette a vezetést Didier Pironi előtt, aki két futammal a Svájci Nagydíj előtt egy edzésen súlyos balesetet szenvedett, és azzal F1-es pályafutása is véget ért. Keke Rosber végül 5 ponttal nyerte meg a bajnokságot Pironi előtt, aki úgy lett balesete ellenére második, hogy pontegyenlőségben volt John Watsonnal, így a helyezések döntötték el a sorrendet.
 
 
 
 
 
 
Érdekesség még, hogy a Formula-1 történelme során eddig két olyan pilóta volt, aki abban az évben, amikor világbajnok lett, egyszer sem rajtolt pole pozícióból. Ők pedig nem mások, mint az ausztrál Denny Hulme (1967), és az osztrák Niki Lauda, aki így szerezte meg 1984-ben harmadik, egyben utolsó világbajnoki címét. Lauda ráadásul abban az évban nem hogy pole-ból, de még az első sorból sem indult egyszer sem.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

 

 

Szólj hozzá

f1 keke rosberg mike hawthorn stirling moss forma1 lewis hamilton niki lauda jenson button