2012. máj 11.

Button zárt az élen a 2. szabadedzésen

írta: FormaNet
Button zárt az élen a 2. szabadedzésen

Jenson Button futotta meg a pénteki nap leggyorsabb körét, a mclarenes után Sebastian Vettel és Nico Rosberg volt a leggyorsabb, de továbbra is rendkívül szoros a mezőny, hiszen az első tíz versenyző egy másodpercen belül volt. 

 
Továbbra is napsütéses időben, közel 30 fokos melegben, és 42 fokos aszfalton körözhettek a pilóták, a spanyol versenyhétvége második szabadedzésén. A Toro Rosso újonca, Jean-Eric Vergne hajtott ki elsőként a katalán ringre, de néhány perc után már csaknem a teljes mezőny felsorakozott egy-egy mért körrel, kivéve Narain Karthikeyant, aki elektronikai probléma miatt csak az utolsó fél órában hagyta el a boxot, de túl sokáig nem jutott el, ugyanis második körén megállt alatta az F112.
 
A lágy abroncsok gyorsan előkerültek, és előbb Vergne szárnyalta túl Fernando Alonso délelőtti legjobbját, majd Sebastian Vettel volt az, aki az opciós Pirelliken elsőként szorította le 1:23-ra a lécet. A Pirelli idén első alkalommal hagy ki egy fokozatot a versenyhétvégére szállított két keverék között, és a csapatok nagyjából 1.5 másodperces teljesítménykülönbségre számolnak a lágy és a kemény abroncsok között.
 
Vettel mögé Lewis Hamilton sorakozott fel, bő három tizedmásodperces hátránnyal, miközben a brit csapattársa, Jenson Button az edzés elején folyamatosan alulkormányzottságra panaszkodott, ezért a boxban további beállításokra volt szüksége. A lágy gumikon azonban a 2009-es bajnok is belelendült, és több mint egy tizeddel megelőzte az élen álló Vettelt, miközben Hamilton elé Nico Rosberg sorolt be.
 
Fél órával a leintés előtt Button, Vettel, Rosberg volt az első hármas sorrendje, majd következett Hamilton és a két Lotus, Räikkönen és Grosjean sorrendben. A lágy gumikon - csak úgy mint délelőtt a kemény keverékeken-  is igen szoros volt a mezőny, hiszen az első 10 pilóta között nem volt egy másodperc különbség.  A Ferrari ekkor a 11. és a 14. helyet bérelte ki, és a twitteren a csapat elismerte, hogy az opciós gumikon nem olyan jó a tempó, mint ahogy arra számítottak. A 11. helyen álló Massa nagyjából egy másodperces lemaradásban volt az első helyet elfoglaló McLarentől.

 

Mivel az utolsó 30 percben a csapatok a hosszabb etapokra koncentráltak, ezért a sorrend már nem változott. Az ötödik-hatodik helyen záró Lotusok után Webber, Schumacher, Kobajasi és Hülkenberg fért be a legjobb tíz közé. A HRT indiai versenyzője végül mért kör nélkül maradt.  

Második szabadedzés eredménye:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első szabadedzés eredménye

FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

barcelona f1 formula 1 szabadedzés jenson button spanyol nagydíj