2012. máj 21.

F1 Schumacher szerint évente egyszer megéri kockáztatni Monacóban

írta: FormaNet
F1 Schumacher szerint évente egyszer megéri kockáztatni Monacóban

A Monacói Nagydíj a Formula-1 történelme során eddig nem kevesebb, mint 58 alkalommal került megrendezésre, és ez alatt az idő alatt nagyon kevés súlyos baleset történt a szűk utcai pályán. Ennek ellenére a pálya adottságai már nem igazán felelnek meg a széria biztonsági követelményeinek Michael Schumacher szerint azonban ez a kockázat évente egy alkalommal mindenképpen indokolt.

 
 
A legendás Monacói Nagydíj nem csak a királykategóriában, de a világ összes autósport eseménye közül az egyik legpatinásabb verseny, és bár a jelenlegi szigorú biztonsági előírásoknak már minden bizonnyal nem felelne meg, ennek ellenére nem maradhat ki a programból. Így gondolja ezt a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is.
 
"Számtalan éven keresztül több pálya biztonságáért sikerrel kampányoltunk, ugyanakkor Monacóban versenyzünk. Az én szemszögemből nézve évente ez egyszer indokolt, különösképpen azért, mert a pályán nagyon szórakoztató vezetni” - vélekedett Schumacher, aki F1-es pályafutása alatt ötször nyert már Monacói Nagydíjat, így természetesen alig várja már a hétvégét.  
 
"Minden alkalommal, amikor ott vagyok, alig várom, hogy kihajthassak, és vezethessek a pályán.”
 
Utcai pályából adódó jellege miatt a monacói biztonsági intézkedések meglehetősen szűk határokon belül mozoghatnak, ezzel együtt nagyon komolyan veszik a biztonságot, és folyamatosan igyekszenek javítani rajta. Az elmúlt években a pálya több pontján becsapódást elnyelő falakat állítottak fel a versenyhétvégére.
 
Sergio Pérez tavalyi balesetét követően idén is lesznek változtatások a pilóták védelme érdekében. A legfőbb változtatás éppen az alagút utáni sikánt érinti, ahol a sauberes versenyző 2011-ben az időmérő edzésen gumifalba csapódott és agyrázkódást szenvedett. Lézeres vizsgálatok után a szervezők megállapították, hogy a féktávnál 20 centméteres bukkanó van, amit az idei évre kiegyenlíttek, valamint a biztonsági falat 14.6 méterrel hátrébb tolták. Ezen kívül néhány fa kivágása után a boxutca kijáratát is kiszélesítették, és az aszfalt felületét egyenletesebbé tették, így az autók nagyobb sebességgel érkezhetnek vissza a pályára. További változtatás, hogy az St Devote és az uszoda résznél a gumifalat TecPro falra cserélték.
 
 
Pérezhez hasonló balesetet szenvedett 2003-ban Jenson Button is, és 1994-ben Karl Wendlinger. Az utolsó halálos baleset 1967-ben történt, amikor a Ferrari versenyzője, Lorenzo Bandini  a 100 körös verseny 82. körében korlátnak csapódott. Az autó kigyulladt, Bandini súlyos égési sérüléseket szenvedett. Életét már nem tudták megmenteni.
 
 
 

 

FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

biztonság f1 formula 1 michael schumacher monacói nagydíj