2012. jún 02.

F1 Így készül a McLaren a Kanadai Nagydíjra

írta: FormaNet
F1 Így készül a McLaren a Kanadai Nagydíjra

A szezon hetedik futamára készül a száguldó cirkusz mezőnye, mely versenynek a kanadai Montreal ad otthont. A McLaren eddig is komoly eredményeket ért el Kanadában, sőt az elmúlt egymást követő két évben, a wokingi alakulat pilótái pezsgőzhettek a dobogó legtetején, 2010-ben Lewis Hamilton, míg a tavalyi kaotikus versenyt követően Jenson Button.

 
A pálya, a Circuit Gilles Villeneuve 1978 óta ad helyet a Kanadai Nagydíjnak, két év kivételével minden évben fogadta a Formula-1 mezőnyét. Az aszfalt félig épített, félig utcai pálya, a Szent Lőrinc folyó mesterséges szigetén, a Notre Dame szigeten, mely szigetet a montreali metróépítkezés során kitermelt kőzet és föld felhasználásával építették.
 
A boxok körüli részt csak a versenyekre nyitják meg, míg a pálya többi része az év nagy része során a közúti forgalom számára is nyitott, ami az aszfalt felszínére van jelentős hatással. A felület ezáltal nagyon sima, a Pirelli Monacóhoz hasonlóan Kanadába is a szuperlágy és lágy gumikat bocsájtja a csapatok rendelkezésére.
 
Az autók egy körön belül négy alkalommal is közel 300 km/h sebességet érnek el, a szűk kanyarok pedig kemény fékezéseket igényelnek. A pálya ezen tulajdonsága igen fontos a beállítások szempontjából, egyrészt igényli a megfelelő egyensúlyt, az egyenesekben alacsony leszorító erőt, míg a kanyarokban megfelelő tapadást, ami a kemény fékezésekkor az autó stabilitását biztosítja.
 
A tavalyi versennyel ellentétben idén csak egy DRS zónát jelölt ki az FIA, mégpedig az utolsó sikán előtti hosszú egyenesben. A McLaren pilótáinak sikerült itt több győzelmet aratniuk, Lewis Hamilton 2007-ben és 2010-ben, míg Jenson Button az emlékezetes tavalyi Kanadai Nagydíjon diadalmaskodott, a verseny finisében megelőzve a hibázó Sebastian Vettelt.
 
McLaren a Kanadai Nagydíjakon
 
Győzelmek: 12 (1968, 1973, 1974, 1976, 1988, 1990, 1992, 1999, 2005, 2007, 2010, 2011) 
Pole pozíciók: 11 (1972, 1974, 1976, 1988, 1989, 1990, 1992, 1998, 2007, 2008, 2010) 
Leggyorsabb körök: 11 (1971, 1981, 1988, 1990, 1992, 1997, 2000, 2005, 2006, 2007, 2011)
 
Jenson Button: Visszatérni Montrealba, nyilvánvalóan egy büszke és boldog pillanat lesz a számomra. Tavalyi győzelmem egy volt azon kivételes alkalmak közül, amikor minden összejött, és még mindig nehéz elhinni, hogy a fél távot az utolsó helyen futottam, de sikerült keresztülmennem a mezőnyön, és az utolsó körben megszerezni a győzelmet. Ennek a győzelemnek az emléke mindig velem lesz.
 
Montreal mindig egy olyan verseny, amit nagyon várok. A városban nagyszerű a hangulat, az emberek rendkívül barátságosak, és vendégszeretők, a szurkolók pedig hihetetlenül szenvedélyesek. Ez egy tökéletes hely a versenyzésre, és szinte szó szerint azonnal érezni az izgatottságot, ahogy kilépünk a gépből.
 
Ezen a hétvégén fontos lesz az autó kezelhetősége az időmérőn. Az előző két versenyen nem sikerült valami jól, ám akkor nem számított annyira, mert a versenyen meg volt a megfelelő sebesség, de jelenleg egy ilyen szoros mezőnyben különösen veszélyes lehet a vasárnapi versenyen. A célom ezen a hétvégén egy erős teljesítmény az időmérőn, hogy fel tudjak építeni egy jó versenyt.
 
Lewis Hamilton: Ez egy fordulat lesz az egyedülálló szezonban. Az első, az összes verseny közül, ami új kihívást, és új eredményeket hozhat. Bár eddig nem ment minden rendben, biztos vagyok abban, hogy én és a csapat is mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb helyzetet biztosítsuk, és kihívást jelentsünk a győzelemmel kapcsolatosan, mint minden hétvégén.
 
Biztos vagyok abban, hogy az eredmény, melyet mindannyian szeretnénk, hamarosan eljön, és én mindent, amit csak lehet, megteszek azért, hogy minden extra tizedet kihozzak az autóból, és tudom azt is, hogy a srácok a pályán, és a férfiak és nők a MTC-ben (McLaren Technológiai Center) mindent megtesznek azért, hogy olyan autót adjanak számomra, amely méltó a győzelemre. Még nagyon sokat kell vadásznunk ebben a bajnokságban, és nagyon várom már, hogy harcolhassak Montrealban, ami az egyik kedvenc versenyem a szezonban.
 
Monaco és Montreal között nagy a kontraszt. Bár mindkét verseny a város központjában van, a pályák nagyon különböznek egymástól, mindkettő egyedülálló a maga nemében.
 
A Circuit Gilles Villeneuve egy fantasztikus pálya, egy szuper gyors hely, ami azt is jelenti, hogy szükség van ravaszságra és precizitásra, olyankor, amikor kerék-kerék elleni csata folyik 200 km/h sebességnél, ami egy hihetetlen érzés.
 
A papírforma szerint az autónknak fekszik ez a kombináció, Spanyolországban már megmutattuk, hogy nagyon jók vagyunk a gyors kanyarokban, és az utolsó szektorban is gyorsak voltunk, amely lassabb és technikásabb volt. Természetesen nehéz pontosan megjósolni a végső kimenetelét a versenynek, de igyekszünk egy tiszta hétvégére fókuszálni, ahol következetesen sikerülhet majd világbajnoki pontokat szereznünk.
 
Martin Whitmarsh: Azt hiszem, a Formula-1-ben mindenki élvezi a Kanadai Nagydíjat, ez a város csodálatos vendéglátója ennek az eseménynek, a pálya gyors, és nagy kihívást jelent. A québeci időjárás kiszámíthatatlan, éppen ezért meg van a tökéletes kombinációja egy kiszámíthatatlan hétvégének.
 
Természetesen mi voltunk a haszonélvezői ennek a kiszámíthatatlanságnak az elmúlt évben, és a Vodafone McLaren Mercedesnél senki sem tud úgy Montrealra gondolni, hogy ne jutna eszébe Jenson tavalyi nagyszerű győzelme.
 
De nem felejtkezhetünk meg Lewis-ról, és a rengeteg boldog emlékről sem, ezen a pályán, ő itt nyerte első nagydíját 2007-ben, három alkalommal szerzett pole pozíciót, és dominált 2010-ben. Az elmúlt évek eredményei alapján Kanada egy eredményes vadászterület volt a csapat számára, és reméljük, a jövő héten is sikerül előhúzni valamit a kalapból.
 
 
 
 
Végül a Kanadai Nagydíj lesz a 300. versenyünk partnerünkkel a Mobil1-el. Ez a kapcsolat 1995-ben a Brazil Nagydíjon kezdődött, és azóta tart. Ez egy hihetetlenül termékeny partnerség, mind műszaki mind pedig személyes vonatkozásban. Az együtt töltött idő alatt sok mindent elértünk, három egyéni világbajnoki címet, egy konstruktőri világbajnoki címet, 72 nagydíj győzelmet, 70 pole pozíciót, 81 versenyen megfutott leggyorsabb kört, és 2525 pontot.
 
Reméljük, ezekhez a számokhoz Montrealban majd képesek leszünk még hozzátenni.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 lewis hamilton martin whitmarsh kanadai nagydíj jenson:button