2012. jún 10.

F1 Hamilton lett az idei év hetedik győztese

írta: FormaNet
F1 Hamilton lett az idei év hetedik győztese

A szezon hetedik nagydíján hatalmas taktikai csatában Lewis Hamilton hetedikként iratkozhatott fel a 2012-es futamgyőztesek listájára, míg nagy meglepetésre a brit mellé a 7. helyről rajtoló Romain Grosjean, és a 15. rajtkockából induló Sergio Pérez állhatott fel. A Ferrari és a Red Bull elrontott stratégia miatt csúszott le a dobogós helyekről.

 
A rajtrácson kisebb változás történt, Pastor Maldonado váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott, így a 22. helyről vághatott neki a 70 körös versenytávnak. Az első 10 versenyző közül egyedül Jenson Button rajtol a lágy keverékeken, a többiek a szuperlágy Pirellikkel sorakoztak fel.
 
A pole-ból rajtoló Sebastian Vettel könnyedén megtartotta a vezetést, és a német mögött sem sokban változott az első tíz sorrendje. Dobogós helyeken Lewis Hamilton és Fernando Alonso vette üldözőbe a Red Bullt. Mark Webber is megtartotta negyedik helyét, az ausztrál mögött pedig Felipe Massa támadta Nico Rosberget az ötödik helyért. A brazil a 3. körben meg tudta előzni a Mercedest, sőt Rosberg mellett Paul di Resta is elment. A Ferrari brazilja azonban nem sokáig menetelt, ugyanis a hatodik körben az első kanyarban megforgott, és visszaesett a 12. helyre.
 
Webber mögött tehát Di Resta és Rosberg, majd Romain  Grosjean, Michael Schumacher, Jenson Button és Kimi Räikkönen autózott pontszerző helyeken, a finn azonban még az első boxkiállások előtt helyet cserélt a McLarennel.
 
A 13. körben elsőként Massa érkezett szerelőihez, a következő körben Di Resta és Schumacher követte a brazil példáját. Az élen álló Vettel  a 16. körben váltotta le kopott abroncsait, míg Hamilton a következő körben tudta le a boxkiállást, ami után elsőként tért vissza a pályára. Két körrel később Alonso is jó ütemben váltott lágy gumikra, és átugrotta nem csak a Red Bullt, de a McLarent is. A spanyol azonban nem sokáig vezette a versenyt, mert a DRS zónát kihasználva Hamilton elment mellette, és a ferraris megkapta a nyakára a harmadik helyre visszacsúszó Vettelt.
 
A Kanadai Nagydíj első kiesője Narain Karthikeyan volt, aki az első kanyarban megpördült, majd nem sokkal arrébb félre is állt a pálya melletti füvön.  Hamarosan a másik HRT is beparkolt a garázsba, Pedro de la Rosa autójából sűrű füst gomolygott, így a veterán spanyol versenye is véget ért.
 
Legkésőbb a lágy Pirelliken rajtoló Räikkönen és Pérez tudta le gumicseréjét, így jó ideig Webber előtt a negyedik-ötödik helyen autóztak, az ausztrál mögött pedig Rosberg, Grosjean, Massa és Di Resta sorrend alakult ki a top10-ben. Kimi és Pérez is egy kiállással taktikázott, amit a finn a 41., a mexikói pedig  a 42. körben ejtett meg. A Lotus a 8. helyre tért vissza Rosberg elé, de a német visszavette helyét, sőt Kimi elé Pérez is beférkőzött.
 
Fél távnál Hamilton már bő három másodperccel vezetett Alonso előtt, miközben a brit csapattársa továbbra is szenvedett, és a 14. helyről a mezőnyből elsőként tudta le második kerékcseréjét, ami után a 17. helyre csúszott vissza. Michael Schumachernek is folytatódott a pech szériája, most éppen az állítható hátsószárny maradt nyitva autóján, amit a szerelők nem tudtak orvosolni, így a német a 45 körben kénytelen volt feladni a futamot.
 
Az boxkiállások második, és egyben utolsó hullámát az élmenők közül Hamilton kezdte meg az 50. körben, de a McLaren szerelői ismét elrontották kerékcseréjét, amivel időt veszített, szerencséjére azonban nem került forgalomba. Alonso, Vettel duó mögé tért vissza, akik viszont már nem terveztek újabb kiállással, de a kopott abroncsokon nem volt esélyük a mclarenes ellen, sőt a Red Bullnak és a Ferrarinak végül nagyon sokba került ez a rossz döntés.
 
Hamilton a 62. körben a DRS zónában könnyedén megelőzte a regnáló bajnokot, majd két körrel később Alonso sem tudott beleszólni menetelésébe. Közben a Red Bull kénytelen volt változtatni taktikáján, és inkább kihívták a németet, aki az ötödik helyre tért vissza Grosjean és Pérez mögé.
 
Alonso végül végigment a használt gumikon, de ez a dobogós helyébe került, hiszen a szintén egy kiálláson lévő, Grosjean és Pérez is sokkal gyorsabb volt nála, így hamarosan a negyedik helyen találta magát, majd a friss gumikkal Vettel is maga mögé utasította a spanyolt.
 
Alonso mögött Rosberg, Webber, Räikkönen, Koabajasi és Massa ért be pontszerző helyeken. Jenson Button összesen három kiállással teljesített a versenyt, és végül 16-ként intette le a kockás zászló.
 
A verseny leggyorsabb körét (1:15.752) Sebastian Vettel futotta meg.
 
Hamilton pályafutásának harmadik kanadai győzelmével a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést. A 2008-as világbajnok neve mellett 88 pont áll, mögötte két pont hátrányban Fernando Alonso, további egy pontos lemaradásban pedig Sebastian Vettel sorakozik.

 

.

Kanadai Nagydíj eredménye:

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 lewis hamilton montreal kanadai nagydíj