2012. jún 11.

F1 Ismét bocsánatkérésre kényszerült a Mercedes

írta: FormaNet
F1 Ismét bocsánatkérésre kényszerült a Mercedes

Michael Schumacher hét világbajnoki címével vált a Formula-1 legendájává, ám a jelek szerint az idei év is egy kisebb legendát sző a bajnok köré, mégpedig a legpechesebb pilóta nem túlzottan megtisztelő címével. Schumachernek idén már sikerült megmutatnia, hogy ismét jó formába van, és a Mercedes W03 is bizonyította, hogy a csapat jelentős fejlődésen ment keresztül, már amikor működött. Kanadában ez mindössze 43 körig tartott, így Schumacher pontok helyett egy újabb bocsánatkérést vághatott zsebere alakulatától.

 
 
Rendkívül szerencsétlenül alakul Michael Schumacher idei éve, amit mi sem jelez jobban, minthogy az eddigi hét futamból  mindössze kétszer sikerült teljesítenie a versenytávot, és négy kieséséből csak egyetlen egy volt az, amikor a 42 éves pilóta volt a hibás.
 
Ausztráliában sebességváltó, Kínában egy rosszul rögzített kerék, Spanyolországban egy elnézett féktáv, Monacóban a benzinpumpa, Kanadában pedig az állítható hátsószárny hibája miatt kellett idő előtt befejeznie versenyét. Az öt alkalomból négyszer technikai gondok álltak az eredmény útjába, ami a Mercedes szintjén, sőt úgy általában a Formula-1 szintjén is megengedhetetlen.
 
Amíg a német legenda csapattársa, Nico Rosberg szorgalmasan gyűjtögeti pontjait, és jelenleg a pilóták versenyében 67 ponttal az ötödik helyen áll (mindössze 21 ponttal lemaradva az éllovas Hamilton mögött), addig Schumacher összesen két pontot gyűjtött, és a nem túlzottan előkelő 18. helyet foglalja el a tabellán. Ha szigorúan csak a számokat nézzük, akkor úgy tűnhet, hogy a hétszeres világbajnoknak idén csupán a Caterham, a Marussia, és a HRT pilótáit sikerült legyőznie.
 
Ross Brawn a kanadai versenyt követően ismét elnézést kért a némettől.
 
"Hidraulikai problémák miatt szenvedett, mert felakadt a DRS, ami így nyitva maradt, és a verseny közben ezt nem tudtuk kijavítani. Csak elnézést tudok kérni Michaeltől az újabb technikai hiba miatt.”
 
A bocsánatkérésnek a gesztusértéken kívül nem sok jelentősége van, hiszen nem csupán egy alkalomról van szó, ám Schumacher igazi profihoz méltóan (kissé PR szagú nyilatkozattal) igyekezett a csapat segítségére sietni, hogy kifogja a Mercedest élesen bírálók vitorlájából a szelet.
 
"Természetesen mindannyiunk számára csalódás volt, de ez nem olyan kérdés, amikor újjal kellene bárkire mutogatni. Ami történt megtörtént. Tudom, hogy a csapat próbálta a legjobbat tenni, és valószínű, hogy őket még keményebben megviseli a dolog, mint engem. Majd Valenciában újra támadunk.”
 
"Bahreinben is hasonló gondjaink voltak, de nem tudjuk még, hogy ugyanez volt-e a probléma. Hamarosan kiderül. Pozitívum viszont, hogy Nico jól vezetett, és pontokat szerzett a csapatnak, így nem vesztünk el teljesen a bajnokságban, ám minden bizonnyal azoknak a fiúknak, akik az én autómmal dolgoznak ez egy nagyon kiábrándító eredmény.”
 
 
Michael Schumacher tehát igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a véletlenek szerencsétlen sorozata nem befolyásolja örök optimizmusát az elkövetkező versenyek tekintetében, ám ha belegondolunk, egy bajnok számára, aki nyerni tért vissza a száguldó cirkuszban, igen nehéz lehet megemészteni, hogy az idei is bajnokság elúszott. Nem kizárható, hogy amíg a mezőny 23 pilótája úgy áll fel a rajtrácsra, hogy vajon milyen eredményt sikerül majd elérnie, addig Michael arra kénytelen gondolni, hogy mi romolhat el az autóján. Az egyértelmű, hogy az autó alapvetően egy jó konstrukció, Schumacher jó formában van, ám úgy tűnik, a hétszeres világbajnoknál az ördög az autó részleteiben rejlik.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

 

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma1 michael schumacher ross brawn kanadai nagydíj