2012. jún 26.

F1 Whitmarsh szerint Hamilton elkerülhette volna az ütközést

írta: FormaNet
F1 Whitmarsh szerint Hamilton elkerülhette volna az ütközést

Az Európa Nagydíjon Lewis Hamilton és Pastor Maldonado ütközése kissé megosztotta a szurkolók véleményét, a versenybíróság azonban egyértelműen a Williams venezuelai pilótáját ítélte vétkesnek, és a büntetés következtében Maldonado elvesztette versenyen megszerzett 10. helyét, és az azzal járó egy pontot. A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azonban úgy véli, brit versenyzője elkerülhette volna az ütközést.

maldonado-hamilton-valencia.JPG  

A valenciai versenyen Lewis Hamilton mindvégig dobogós helyezésért küzdött, ám a futam hajrájában ütközött Pastor Maldonadóval, aminek következtében kiesett, így idén először pont nélkül távozott a helyszínről.

Az incidens kapcsán Maldonado egyértelműen brit riválisát hibáztatta, mondván, hogy Hamilton nem hagyott neki egy autónyi helyet a manővernél. A McLaren 2008-as bajnoka nem emlékezett a pontos részletekre, egy azonban bizonyos, kiesése után a bajnoki tabellán 23 pontos hátrányba került a listavezető Fernando Alonsóhoz képest.

A McLaren hivatalos közleményében egyszerűen reagált arra a tényre, hogy a valenciai verseny előtt még a bajnokságot vezető Hamilton most a harmadik helyre csúszott vissza.

"Ez nem a világ vége."

Martin Whitmarsh csapatfőnök némi iróniával fogalmazott a baleset kapcsán, és arról, hogy versenyzője hogyan kerülhette volna el az ütközést.

"Utólag könnyű bölcsnek lenni, de elmondhatjuk, ha valaki hasonló helyzetbe került (Maldonadóval történő csatába), akkor lehet, hogy egy kissé másként kell megközelítenie a dolgokat" – utalt a venezuelai heves vérmérsékletére vagy éppen rutintalanságára a szakember.

000 facebook_banner.jpg

Niki Lauda a Kleine Zeitung című napilapnak adott nyilatkozatában - tőle nem szokatlan módon - beszólt a venezuelainak, és reményeit fejezte ki abban a tekintetben, hogy a top10 versenyző rövidesen visszaszerzi dominanciáját.

"A barcelonai győztes? Ki az a Maldonado? Már senki nem emlékszik rá."

"Hét győztes hét verseny alatt, ez csak az újságíróknak lehet szenzáció, de szeretném, ha végre minden visszatérne a normális kerékvágásba. Az embereknek ezekre a hősökre van szükségük"- nyilatkozta az osztrák legenda.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

f1 valencia martin whitmarsh formula-1 pastor maldonado Lewis hamilton