2012. júl 03.

F1 Heikki Kovalainen - Fejlesztés vagy csapatváltás?

írta: FormaNet
F1 Heikki Kovalainen - Fejlesztés vagy csapatváltás?

Bizakodóan tekint a jövőbe Heikki Kovalainen, aki biztosra véli, hogy van számára hely a Formula 1-ben, sőt sikeres évek következnek pályafutásában. A finn versenyző bízik jelenlegi alakulata, a Caterham jelentős fejlődésében - többek között a Brit Nagydíjra érkező fejlesztési csomag miatt -, de azt sem zárta ki egyértelműen, hogy szezon végén lejáró szerződése után máshol folytatja F1-es karrierét.

heikki kovaleinen.JPG 

Heikki Kovalainen 2010 óta szolgálja egykori Lotus, majd Caterham névre keresztelt istállóját. Bár a szerződés aláírásakor talán ő sem gondolta, hogy ilyen mélyről kell indulnia újonc csapatával, ennek ellenére nagyon motiváltan irányítja autóját, és egyre nagyobb veszélyt jelent a középcsapatok hátsó régiójára. Tony Fernandes alakulatánál a finn jó ideje olyan remek formát mutat, mintha a McLarennél töltött szürke időszak csak egy rémálom lett volna. Egy azonban biztos, 2012-ben lejár a szerződése a smaragdzöld csapatnál, és a folytatást illetően - sok versenytársához hasonlóan - még nem döntött, de nem is foglalkozik még komolyan a kérdéssel.

''A jövő nagyszerűen fog alakulni számomra. Otthon érzem magam a paddockban. Azt gondolom, sok ember látja, hogy jó teljesítményt nyújtok. Visszanyertem a reményt, amit elvesztettem a mclarenes évek alatt.'Mindent visszanyertem, fizikálisan és mentálisan is tökéletes állapotban vagyok.''

''Egyelőre nem fontos, hogy beszéljünk bárkivel is. Ez a kérdés túl korai. Arra van szükségünk, hogy meglássuk, hova is tart a Caterham. Még nem beszéltem velük erről, ők sem beszéltek velem erről, mert még nincs itt az ideje. Várjuk meg a következő néhány fejlesztést, és próbáljuk előre mozdítani a csapatot.''

''Nagyon boldog vagyok itt, képes vagyok jó teljesítményt elérni, képes vagyok újra megtalálni a ritmusomat, ami nagyon jó. Várjunk még néhány versenyt, és majd meglátjuk mi történik."

000 facebook_banner.jpg

A Caterham jelenleg egy nagyobb fejlesztési csomagon dolgozik, melynek első részét már be is vetették Valenciában, ahol Kovalainen mindkét Toro Rossót legyőzve bekerült a Q2-be. A fejlesztés másik része Angliában fog debütálni, melytől jelentős gyorsulást remél a 30 esztendős pilóta.

''Biztosak vagyunk benne, hogy jelentős, talán fél másodperc, vagy akár egy másodperc is lehet, de azt gondolom, mielőtt túl sokat beszélnénk erről, fel kell szerelni az autóra és látnunk kell a teljesítményt.''

''A múltban talán túl sokat beszéltünk és nem voltunk képesek szállítani az eredményt. Jobb kissé pesszimistának és óvatosnak lenni. Ugyanakkor rendbe raktuk az autót mindenhol.''

FormaNet, Kiss Róbert

001_fórum logo.png

 

banner felirat 1.jpg

Szólj hozzá

f1 heikki kovalainen formula-1 cateham