2012. júl 08.

F1 Silverstone: Kérdezz-felelek Michael Schumacherrel

írta: FormaNet
F1 Silverstone: Kérdezz-felelek Michael Schumacherrel

A Mercedes pilótája Michael Schumacher bízik abban, hogy a Brit Nagydíj kissé kaotikus, esős időmérő edzésén megszerzett harmadik helyével, vasárnap majd a szárazabb ívről rajtolhat. Emellett megköszönte és üdvözölte az FIA döntését, az időmérőn történtekért, és köszönetet mondott a pályamunkásoknak is.

Schumacher Brit GP 2012.jpg

Ismét egy erős időmérő eredmény Michael Schumachertől. Az esős silverstone-i délutánon a rutinos pilóta a harmadik helyre rangsorolta magát Fernando Alonso és Mark Webber mögé. A hivatalos sajtótájékoztatón a hétszeres világbajnok  többek között beszélt még arról, hogy miért nem volt fent a megfelelő plexi a sisakján, vagy, hogy éppen miért volt olyan nehéz a gumiválasztás.

Michael, téged mindig is esőmenőként ismertek. Mit gondolsz az esélyeidről, amennyiben esős verseny lesz?

Michael Schumacher: Azt gondolom, vizes körülmények között sokkal versenyképesebbek vagyunk – mind az Intermediate mind pedig az extrém esőgumikon. Ebből a szempontból örülnénk az esőnek. Egy izgalmas edzésen vagyunk túl, különösen a Q2-t emelném ki, amikor is rossz plexivédő került a sisakomra, nem az, amelyik a ködképződést megakadályozta volna.
„Nem láttam túl sokat és keresztbe is fordultam a Beckettsnél. Ez nem igazán segített a helyzetünkön, de sikerült helyrehoznunk és visszatérnünk a saját ritmusunkhoz. Igazán elégedett vagyok a harmadik hellyel, ez jó a csapatnak és a fiúknak. Köszönetet érdemel mindenki.

2001-ben indultál itt utoljára pole pozícióból és háromszor sikerült nyerned is. Mennyire volt nehéz közel 60 perc várakozás után visszamenni?

MS: Először is úgy gondolom, hogy nagy tapssal tartozunk a rajongóknak, akik végig velünk maradtak ilyen körülmények között is. Ez nagyon különleges volt és tényleg nagy tapsot érdemelnek.

Mi is, csak úgy, mint mások azt szerettük volna, ha az időmérő befejeződik. Azok, akik kieső helyen álltak – mint Fernando és én – nagyon boldogok voltunk, hogy kaptunk még egy esélyt arra, hogy vezethető körülmények között fejezzük be a Q2-t.
Ahogy a második etap indult, már akkor éppen a határon autóztunk. Emiatt köszönettel tartozunk az FIA-nak, hogy meghozta a megfelelő döntést. A lehető legjobbkor állították le az edzést. Visszatérni a pályára számunkra nem nagy dolog. Sokkal rosszabb visszavonulni tehetetlenül és várakozni. Sokkal fárasztóbb, mint vezetni, az autóban ülni és harcolni. Nekem ez meglehetősen egyszerű.

Mennyire volt nehéz a gumiválasztás?

MS: Szerintem csak az elején volt nehéz. Abban az esetben, ha kivársz egy kicsit
és megfigyeled, hogy a többiek mit csinálnak, valójában egyszerű. A végére azonban egyértelművé vált, hogy az Intermediate, a köztes gumi a jó választás.
Ideális esetben több kört tudnánk futni. Miután az utolsó kör volt, nem hibázhat az ember, tehát egyértelmű, hogy meg kell csinálnod. Szóval a következő körökben javulást és jobb eredményeket kaphattunk.
Mindazonáltal jó, hogy harmadik helyen végezhettünk. Elégedett vagyok vele. Ez egy jó rajt pozíció és a jobb oldalon vagyok. Miután nem tudjuk, milyen idő lesz holnap, azt gondolom, jó hogy a jobb oldalról rajtolhatok, mert ez az ideális ív és a szárazabb is. Majd reggel meglátjuk, hogy ez így lesz-e vagy sem. Mindenestre ennek a örülnék a legjobban.

Az egyik legnagyobb győzelmed, amit emlékeinkben őrzünk, az pont egy esős futam volt. A pálya híres volt arról, hogy, a víz sokáig megmarad rajta és nagyon lassan szárad fel. A te oldaladról van valami kritika? Kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyt, mint máshol?

MS: Elsősorban köszönettel tartozunk a pályamunkásoknak, akik biztosították, hogy a pálya jó állapotban legyen. Gyakorlatilag, ahogy kihajtottunk a pályára, már semmi állóvíz nem volt rajta. Remek munkát végeztek, ami egy jó kilátás vasárnapra, ha esne. Remélem akkor is felkészültek lesznek, ha esetleg a Safety-Car jön be a pályára. Az biztos, hogy ma mindent megtettek, ami lehetséges volt.

Tervezed, hogy holnap a futam után megnézed a Wimbledon döntőjét?

MS: Mikor kezdődik? (délután 3-kor, amikor a verseny még tart) Nézném szívesen, ha lenne időm, de nincs sok.

000 facebook_banner.jpg

Nem félsz attól, hogy az időjárás és a pálya feltételei nem lesznek megfelelőek, és egy unalmas Safety-Car mögötti futam lesz esetleg?

MS: Amennyiben az lesz, majd nézzük Federert és Murrayt (nevet)

A tegnapi vizes körülmények mellett, gyors voltál. Reggel még más köridők voltak. Tévedés, vagy lehet, hogy a Mercedes jobb esőben? Ha nem, akkor mi az oka?

MS: A kérdés az az, hogy mennyi benzin volt délelőtt az autókban. Azt gondolom ez egy feltételezés csak, mi az, amit az időmérőn és mi az, amit délelőtt láthattunk," – fejezte be szűkszavúan Michael Schumacher.

Szöveg: FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

banner felirat 1.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 schumacher forma1 formula1 silverstone brit nagydíj