2012. júl 09.

F1 McLaren: Vodafone megy, Coca-Cola jön?

írta: FormaNet
F1 McLaren: Vodafone megy, Coca-Cola jön?

Az elmúlt hét egyik jelentős üzleti vonatkozású híre volt az F1 háza tájáról az a bejelentés, mely szerint a Vodafone a jelen gazdasági helyzetre tekintettel felülvizsgálja szponzori szerződést a McLarennel, ami azt eredményezheti, hogy a wokingi istálló névadó szponzor nélkül maradhat. Vagy mégsem? Az amerikai üdítőital konszern, a Coca-Cola az elmúlt hónapokban pont azt vizsgálta ismét, hogyan tudna a száguldó cirkusszal megfelelő együttműködést kialakítani. Christian Sylt, az F1 gazdasági kérdéseinek egyik legjobb ismerője úgy véli, a Coca-Cola épp a McLarent szemelte ki a csatlakozásra.

McLaren-Coca-Cola.jpg

A Vodafone 2002-ben csatlakozott a szériához, először, mint a Ferrari szponzora, ám a maranellói alakulatnál a Marlboro támogatása miatt nem lehetett egyedüli névadó szponzor, így 2007-ben megállapodást kötött a McLarennel, és azóta a telekommunikációs cég az istálló névadó támogatója. 2010-ben hosszabbították meg először az együttműködést, mely jelenlegi formájában 2013-ig tart. A cég azonban gazdasági, üzleti megfontolásokból megkezdte a kapcsolat felülvizsgálatát, ami számokban kifejezve jelenleg közel 75 millió dolláros támogatást jelent.

Amennyiben a Vodafone a távozás mellett dönt, úgy akár melegváltásként is ideális csere lehetne a Coca-Cola érkezése. A cég F1 irányultságának minden bizonnyal nagy lökést adhat, hogy idén a széria visszatér az USA-ba, sőt a tervek szerint jövőre már két verseny is megrendezésre kerülhet a világ legnagyobb piacának számító országban. A márka sportszponzori tevékenysége az egész világon ismert, akár a Futball Európa-bajnokság, akár az Olimpia kapcsán. Az Olimpiát négyévente 100 millió dollárral támogatja az amerikai konszern, ami szinte zsebpénz a 2011-ben realizált 8,6 milliárd dolláros nyereséghez képest.

A Coca-Cola az F1 történelme során eddig még sohasem volt a széria támogatói között, bár erre 2005-ben már történtek lépések. Egyes bennfentes információk szerint akkor magával Bernie Ecclestone-nal tárgyaltak, és az elképzeléseik szerint az egész széria névadó szponzoraként szerettek volna együttműködési megállapodást kötni. Erre azonban nem került sor, mert az F1 vezetése úgy vélte, egyetlen partnerre egy ennyire szoros együttműködés károsíthatja a sport egyéb márkákkal meglévő kapcsolatát. Ezután az amerikaiak egyszer a Renault F1 Teammel is közel kerültek a támogatói szerződéshez, ám az végül egyéb okokból nem valósult meg.

A Coca-Cola még nem tett bejelentést belépési szándékáról, ám Christian Sylt értesülései szerint a cég atlantai bázisán, a szponzorációval foglalkozó részleg már hónapok óta dolgozik a lehetséges kapcsolaton, miközben egyéb italmárkák F1-es részvételét is vizsgálják. Jelenleg több ital és energiaital márka, többek között a Red Bull, a Monster Energy, az EQ8, vagy a Lucozade is megfelelő platformnak tekinti az F1-et termékei marketingjéhez, ami még vonzóbbá teszi a Coca számára a szériát.

Természetesen kimagasló a Red Bull expozíciós szintje, hiszen nem egyszerű támogatóként, hanem két csapat névadó tulajdonosaként van jelen a száguldó cirkuszban. Ehhez egy érdekes adat, mely szerint a Red Bullnak az első világbajnoki cím megszerzésének évében, 2010-ben, amennyiben nem csapattulajdonosként van jelen az F1-ben, a cirkusz teljes reklámbevételének közel negyedét kellett volna kifizetnie az ilyen szintű megjelenésért. Ez a stratégia tehát az osztrák energiaital cég számára nem csupán mint F1-es csapat jelent üzleti hasznot, de az alapvállalat számára is hatalmas eredményt realizál, hiszen ennek az összegnek csupán egy részét kell kifizetnie a csapatra, ami az eredmények tükrében eleve nyereséges, a reklámmegjelenések ilyen lehetőségével pedig dollár tíz-százmilliókat takarítanak meg.

A Coca-Cola számára nem mellesleg a McLaren színei is tökéletesen megfelelnek, hiszen a piros-fehér a Vodafone logói kapcsán is kellően feltűnőek a wokingi istálló autóin. A McLaren jelenleg is rendelkezik italgyártó támogatóval - az autókon látható a Lucozade logója -, ez azonban nem akadály az amerikai konszern számára, hiszen az italtgyártó, GSK Company testvérvállalata az óriás cégnek. A Coca is rendelkezik energiaitallal - jelenleg a Relentless márka birtokosa.

Ezek a tényezők mind abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai óriás rövidesen bejelenti érkezését, ami némileg felpezsdíthetné a többi lehetséges támogató érdeklődését is a széria iránt. Van azonban néhány tényező, ami az érkezése ellen dolgozik.

Az egyik ilyen faktor az F1 részvények szingapúri tőzsdére tervezett bevezetésének elhalasztása. Ezt a hírt Ecclestone, és az F1 tulajdonosa, a CVC azzal kommunikálta, hogy a piaci zavarok (Facebook részvények bevezetése a zavaros árfolyam viszonyok közepette) miatt látták szükségesnek a halasztást, ám eközben tőzsdén kívül értékesítettek eddig 1,6 milliárd dollár értékű papírt. Az ügy minden bizonnyal kapcsolható a másik súlyos, a Formula-1 stabilitását, ezáltal a támogatókat komoly megfontolásra késztető ügyhöz.

000 facebook_banner.jpg

Ez pedig az a bírósági ítélet, melyben az egykori bankárt, Gerhard Gribkowskyt megvesztegetés miatt 8 és fél év börtönre ítélték, az F1 2006-os eladása kapcsán bebizonyosodott megvesztegetés miatt. (Erről itt olvashattok) A német ügyészek az ítélet után Ecclestone-ra fordították figyelmüket, sőt a brit adóhatóság is vizsgálódni kezdett a FOM vezér üzleti ügyeit illetően. Ezek a tények mind az F1-es részvétel ellen nyomják a mérleg nyelvét.

A Coca-Cola döntését ráadásul a Vodafone döntésének is meg kell előznie, hiszen két ilyen nagyságú névadó szponzor (még ha a csapat pénzügyi lehetőségeit jelentősen növelnék is) nem fér el egy alakulatnál. A mérleg nyelve jelenleg nagyjából középen áll, ám a telekommunikációs cég kivonulása minden bizonnyal az amerikai üdítőital gyártó érkezését jelentheti.

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

banner felirat 1.jpg

Szólj hozzá

f1 vodafone mclaren forma1 formula1 coca-cola