F1 Rosberg: Lauda azt mondta, a második győzelmet már könnyebb megszerezni, de ez sajnos nem így van
Nico Rosberg rossz emlékekkel hagyta el a Silverstone-t, hiszen a Mercedes száraz pályán nem tudott harcba szállni a dobogós helyezésekért. A Sanghajban aratott győzelem után, valószínűleg más folytatásra számított a fiatal német pilóta. Ross Brawn szerint, az állandóság megtalálásában van a siker kulcsa.
Nico Rosberg megszerezte első Formula-1-es győzelmét a Kínai Nagydíjon, majd Monacóban a dobogó második fokára állhatott fel. Azóta viszont nem szállhatott harcba futamgyőzelemért a német pilóta, habár a világbajnoki pontokat szorgalmasan gyűjti, jelentős hátrányban van az élen álló Fernando Alonsóhoz képest, s talán ennél is jobban aggasztják a Mercedes gumikopás problémái. Angliában alapvetően hideg aszfalton köröztek az Ezüst Nyilak,a két német pilóta számára mégis komoly gondot jelentett az abroncsok szemcsésedése.
Rosberg sokkal jobb folytatást remél Hockenheimben, bár nyilatkozatán érezhetünk egy kis frusztrációt, ami talán érthető is a kiábrándítóan gyenge silverstone-i hétvége után.
„Niki Lauda azt mondta nekem, hogy az első győzelem után, könnyebb megszerezni a következőt, de sajnos ez nem így van. Ez nem éppen automatikus."
„Azt gondolom, az autónk sokkal jobb teljesítményt érhet el Hockenheimben, mint Silverstone-ban. Hockenheimben vannak hosszú egyenesek és rövid kanyarok, amik fekszenek az Ezüst Nyílnak."
Ross Brawn az állandóság megtalálásában látja a megoldást, ahhoz hogy ismét a futamgyőzelemért harcolhassanak pilótái.
„A teljesítményünk gyakran fel és le ingadozik a dobogós helyezésektől, a kevés pontot adó helyezésekig. Kemény munkára van szükségünk és fejlesztenünk kell, hogy elérjünk egy állandó szintet, amellyel képesek vagyunk jól kezelni a pályán adódó kihívásokat."