2012. júl 17.

F1 Hamilton: Biztosnak kell lennem a győzelemben!

írta: FormaNet
F1 Hamilton: Biztosnak kell lennem a győzelemben!

Jelenleg úgy tűnik, a nyári szünetben megoldódik a pilótapiac egyik nagy kérdése, miután Lewis Hamilton elárulta, ez az időpont, mikor a legmegfelelőbb döntést tudná hozni. A 2008-as világbajnok szerződése az év végén lejár a McLarennél, és bár jelenleg 37 pontos hátrányban van a bajnokságot vezető Fernando Alonsóval szemben, de egyértelművé tette, hogy nem a csapat jelenlegi versenyképessége alapján hozza majd meg a végső döntést, azt azonban elismerte, fontos számára, hogy további sikereket érjen el.

lewis_hamilton.JPG 

Alig több mint egy hónapja még úgy tűnt, Lewis Hamilton nem sürgeti jövőjével kapcsolatos kérdéseket, a hétvégén Moszkvában tartott bemutatón azonban az orosz R-Sportnak adott interjúban elárulta, hamarosan megkezdődnek a tárgyalások közte és csapata között.

„Még nem ültünk le beszélni semmiről, de biztos vagyok benne, hogy a nyári szünetben, de legkésőbb a nyári szünet végére, már meglesz a helyem. A nyári szünet mindig a legalkalmasabb és a legésszerűbb időpont a döntések meghozatalára, hiszen ilyenkor mindenki kipihent”- mondta Hamilton

Jelenleg egyre inkább úgy tűnik, hogy a brit szerződést hosszabbít a wokingi gárdával, hiszen a Red Bullnál már a múlt héten eldőlt a jövő évi felállás, a Ferrarinál pedig nem valószínű, hogy - a 2007-es viharos kapcsolat után - Fernando Alonso éppen az ő társaságára vágyna. További lehetőségként persze nem zárható ki a Mercedes, feltéve, ha Michael Schumacher úgy dönt, hogy nem folytatja tovább. Itt még nagyon sok a feltételes mód. Egy valamit lehet biztosan állítani: a brit akárhol is köt ki, oda nyerni megy, nem tesztelni és kísérletezgetni, vagyis például a Lotusnak (mert ilyen lehetőségről is pletykáltak) sokkal meggyőzőbben kellene teljesítenie ahhoz, hogy Hamilton elhagyja jelenlegi alakulatát.

Igaz, hogy idén a McLaren több olyan bakit is elkövetett, ami sok pontjába került a 27 esztendős bajnoknak, ettől függetlenül jól tudja, nem lenne helyes, ha az elmúlt pár hónap teljesítménye alapján hozna döntést.

Fél év nem dönthet egy hat éves kapcsolatról, ami valójában 13 év. Tizenhárom éves korom óta tartozom a csapathoz, tehát igazából az a 13 év inkább 14, ez jóval több, mint néhány apró részlet, egy sokkal, sokkal összetettebb kép”- ismerte el a pilóta.

„Rengeteg mindent kell számításba venni. Ezek az emberek támogattak engem, és általuk jutottam el a Formula- 1-be. De tudod, nyerni akarok! Nem vagyok már annyira fiatal, szóval biztosra akarom venni, hogy a helyes döntést hozom, olyat, amivel a karrierem kiteljesedhet. Biztosnak kell lennem a győzelemben. Ezért élek, ezért edzem és dolgozom minden nap”- vallotta magáról a McLaren brit pilótája.

000 facebook_banner.jpg

Ebben a szezonban Lewis Hamilton még mindig rengeteg lehetőséget lát a sikerre, és továbbra is nagyon bízik a fejlesztésekben.

„Egész évben készen álltam a győzelemre. Több versenyt kellett volna nyernünk, mint amennyi végül összejött, de még mindig sok futam van hátra a szezon végéig. Tehát még mindig van esélyünk győzelmeket szerezni, és bízom benne, hogy ez lehetséges. Mostanra sikerült annyit fejlesztenünk, hogy felvettük a többi csapat tempóját. A többiek találtak néhány olyan beállítást a múltban, amit mi nem, de egy óriási fejlesztési csomaggal készülünk a következő versenyhétvégére, ami reméljük beváltja majd a hozzá fűzött reményeket.”

FormaNet, Jeney Anna

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

f1 szerződés mclaren lewis hamilton formula-1