F1 Az FIA-nak mostanában meggyűlik a baja a Red Bull-lal
Még csak az idény felénél tartunk, de eddig több vizsgálat is folyt már a Red Bull Racing ellen. A legutóbbi ilyen eset, amivel a címlapokra kerültek, a Német Nagydíjon történt, és nem is egy szabálysértésről beszélünk. A rajt előtt, majd utána is vizsgálták a csapatot, az elsőt megúszták, második alkalommal azonban komoly pontokat vettek el tőlük, ugyanis Sebastian Vettelt szabálytalan előzése miatt 20 másodperces időbüntetéssel sújtották.
A rajt előtt kérdéses volt, hogy a Red Bull megtarthatja-e az időmérőn elért rajtpozícióját, ugyanis a Nemzetközi Autómobil Szövetség egyik ellenőre kérdésesnek találta a csapat által alkalmazott motorvezérlési program szabályosságát, és a „vád” szerint az alakulat a kipufogógázokat aerodinamikai előnyszerzésre használta, ami 2012-ben már tilos. A meghallgatás után (mellyen a Renault, a hivatalos motorszállító is képviseltette magát) nem ítélték illegálisnak a motorvezérlést, mivel a szabályok nem konkrétak, így Sebastian Vettel és Mark Webber büntetés nélkül startolhatott el. A szakértők szerint még a hét elején tisztázzák a szabályt.
"Biztos, hogy lesz erről vita. Szerencsére hétfőn épp ülést tart a műszaki munkacsoport, ez is biztosan napirenden lesz. A szabályok világosak, de születhetnek újabb technikai irányelvek, amelyek tovább pontosítják az előírásokat. A szabályzatban nem szerepel olyasmi, ami a szabályok szelleméről szólna. A szabályok egyértelműek, vagy lehetséges valami, vagy nem. Nincsenek félmegoldások. A Renault nagyon világosan előadta az álláspontját, a stewardok meghallgatták az érveket, megvizsgálták a bizonyítékokat, nem csak erről, de korábbi hétvégékről származóakat is, és úgy ítélték meg, hogy az autó teljesen megfelelt a szabályoknak" - mondta az Autosportnak a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Német Nagydíj után.
Kétségtelenül ez lesz a legfontosabb a napirendi téma, melyet jól bizonyítanak a csapatvezetői nyilatkozatok.
Peter Sauber elmondta, meg kell állítani a szabálytalankodást.
"Meg kell ezt állítani, ellenkező esetben minden csak pénzkidobás. És pont ez az, amit el szeretett volna kerülni az FIA a szabálymódosítással.”
Martin Whitmarsh a McLaren csapat feje is megszólalt az ügyben: "A jelenlegi tisztázatlan szabályok fegyverkezési versenyhez fognak vezetni, ami sok pénzbe kerül.”
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szintén sürgetőnek érzi az előírások pontosítását.
„Meg kell vizsgálnunk a műszaki ellenőr álláspontját és a stewardokét is. Egyelőre nem tudok többet mondani, de a hétfői ülésen ezt is megtárgyaljuk. Az FIA dolga, hogy biztosítsa az egyenlő versenyt. Ha nem bíznék ebben, akkor nem lennék itt. Sportember vagyok, mindig gratulálok a győztesnek, és még akkor sem mondok rosszat másokról, ha ők így tesznek velünk. De ehhez az kell, hogy az FIA is jól végezze a dolgát"- vélekedett Domenicali.
FormaNet, Márkus Alexandra