2012. júl 23.

F1 Ferrari: Alonso diadala, és egy hajszál a levesben

írta: FormaNet
F1 Ferrari: Alonso diadala, és egy hajszál a levesben

A Scuderia Ferrari csapata vegyes érzésekkel hagyhatta el a Német Nagydíj helyszínét, hiszen, míg Fernando Alonso zsinórban másodjára is futamgyőzelmet ünnepelhetett, addig csapattársa, Felipe Massa csak a 12. helyen ért célba. Utóbbi versenyző mellett szóljon, hogy ideális, Alonsóhoz közeli tempót diktált a német aszfaltcsíkon, ám a verseny legelején Daniel Ricciardóval ütközött, így máris egy első vezetőszárny cserére kényszerült.

német nagydíj.jpg 

Pályafutása harmincadik, idei harmadik győzelmét aratta Hockenheimben Fernando Alonso,  amivel az olasz istálló ismét bizonyította, esélyes a világbajnoki címre.

„Szoros verseny volt végig, az is biztos, hogy nem a miénk volt a leggyorsabb autó, a McLaren és a Red Bull is erősebb volt. A győzelmünket a csapat stratégiai döntéseinek köszönhetjük, melyeket verseny közben hoztunk. Mind megállták a helyüket, a legfontosabb a hatos kanyar volt ahol használhattam a KERS-t. A harmadik szektor is veszélyes volt előzés szempontjából, de igyekeztem az abroncsokat védeni. Nem pihenhettem egy percre sem, de megnyugtatott a csapat és a szurkolók is, mind a pályán mind pedig a TV előtt ülők. Szeretném megköszönni a sikereket a Maranellóban dolgozóknak, fantasztikusan reagáltak a helyzetre. Mint ahogy az esős időmérőn, a verseny is remekül teljesítettünk, úgy, ahogy azt vártuk is. Meg kell őrizni a megbízhatóságunkat, én tudom, hogy ez a legjobb csapat, de én csak a vezetésemmel tudok segíteni. Nem hinném, hogy Magyarországon lenne nálunk felkészültebb csapat, akár szellemileg, akár fizikailag. Mindig a győzelemre utazunk, bízom benne, hogy Budapesten is jól mennek majd a dolgok, nincs okom pesszimizmusra. De nem felejthetjük el a Red Bull és a McLaren gyorsaságát. A július a sorsdöntő a bajnokság szempontjából, 75 pont vár gazdára négy hét alatt, eddig 43-at bezsebeltünk, jövő héten megpróbálunk még többet összeszedni” - nyilatkozta Alonso aki ha megnyerné a július 29-i Magyar Nagydíjat, akkor a 31. születésnapján a pályafutása 31. győzelmét szerezné.

Csapattársa Felipe Massa a rajtot követően Daniel Ricciardo Toro Rossójára futott rá, aminek következtében első légterelője letört, így a boxba kényszerült. Emiatt a brazilnak már a futam elején elszálltak reményei a jó helyezésre.

Kemény verseny volt, főleg, hogy már az elején problémám volt, amikor lelassult előttem a Torro Rosso, és már nem tudtam elkerülni, így elveszítettem az első szárnyamat. Rengeteg időbe telt, míg visszaértem a csapathoz. Itt gyakorlatilag számomra elszállt a verseny. A gumik jól működtek, az autó versenyképes volt, amit Fernando teljesítménye is mutat, jól megérdemelt győzelmével, ami rendkívül fontos a Ferrari számára. Ha boldog nem is vagyok, de bizalmat ad az tény, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtunk. Az időmérőn jobb eredményt kell elérni,  így elkerülhetjük azokat a problémákat, amik a hockemheimi versenyen is voltak. A Hungaroringen is hasonló teljesítményre számítok, mint az elmúlt pár versenyen” – összegezte futamát Felipe.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is megszólalt a vasárnapi győzelmük után, és rendkívül büszke arra, hogy egy nagyobb autógyár (Mercedes) otthonában tudtak nyerni az olaszok.

Szeretném megköszönni ezt a fantasztikus győzelmet az egész csapatnak és Fernandónak. Hockenheim egy olyan országban van, amely néhány nagyszerű autógyárnak ad otthont, mindemellett nagy Formula-1-es tradícióval rendelkezik, és most itt egy Ferrari volt az első pozícióban a pályán, az esőben, és száraz aszfalton is. Büszke vagyok arra a lenyűgöző munkára, melyet a csapat az elmúlt hónapokban végzett mind pályán, mind pedig a gyárban. Így kell folytatnunk.”

A maranellóiak csapatfőnöke, Stefano Domenicali rendkívül nehéz versenyként értékelte a szezon 10 nagydíját, és természetesen a spanyol sztárpilóta hibátlan teljesítményét méltatta.

Ez olyan volt, mintha 67 gyors kört mentünk volna az időmérőn. Nehéz visszaemlékezni egy olyan versenyre, mely ennyire szoros volt a rajttól egészen a kockás zászlóig. Fernando egyetlen hibát sem vétett, nem volt egy kicsi hezitálás sem, és a maximumon nyomta másfél órán keresztül. Remek versenyző. A csapat szintén remek volt, és mindent tökéletesen kezeltek. Számítottunk rá, hogy lesz pár kemény ellenfelünk, és ez így is történt. Kemény munkát kellett végeznünk ahhoz, hogy előttük maradjunk. Sajnáljuk Massát, akinek határozottan megvolt a tempója, hogy a pontszerző helyek között végezzen, de az ütközés tönkretette versenyét már a rajtnál. Elég szerencsétlen időszakon megy keresztül. Egy hét múlva Budapest kulcsfontosságú lesz, de utána pihenhetünk kicsit. Tudjuk sok munka vár még ránk, mert nem mi vagyunk a leggyorsabbak. Továbbra is maximálisan kell koncentrálnunk, főleg a megbízhatóságot illetően.”

Pat Fry, technikai igazgató szintén pozitívan látja a jövőt, ugyanakkor dicsérte az ellenfeleket is.

„Fernando ismét fantasztikus volt. A legtöbbet kihozta a pole-ból. A rajtnál jól eljött, majd várt, amíg egy kiállásnyi különbséget épít ki, melyben elvégezheti az első kerékcserét, és sikerült a legfőbb riválisai előtt maradnia. A közepes keverékeken az első pár kör egy kicsit bonyolultabb volt.  Vettel és Button is képes volt arra, hogy felzárkózzon, de versenyzőnk fantasztikusan kezelte a szituációt, nem hagyta, hogy támadni tudják. Majd Button volt az, aki előbb állt ki, de elég előnnyel rendelkeztünk ahhoz, hogy azonnal reagálni tudjunk úgy, hogy ne kockáztassuk azt, hogy megelőzzenek. A csapat ugyanennyire jól alkalmazkodott a kiállások alatt, és a Maranellóban maradt csapattagok szintén fontosak voltak, egész hétvégén.”

000 facebook_banner.jpg

Massa miatt nem önfeledt az öröm a Scuderia garázsában.

„Csalódottak voltunk Felipe miatt, aki nagy árat fizetett a rajtnál történt ütközés miatt. Próbáltuk visszajuttatni a versenybe azzal, hogy megnézzük, mehet-e egy kiállással, de világos volt, hogy ez lehetetlen. Még mindig nem a miénk a leggyorsabb autó, ezzel tisztában vagyunk. Folytatnunk kell a kemény munkát, hogy elérjük ezt, de határozottan örömteli befejezése ez a szezon első részének, mivel a mi versenyzőnk vezeti az összetettet” - fejezte Fry a Ferrari a hivatalos tájékoztatását a 2012-es idény Német Nagydíját követően.

FormaNet, Márkus Alexandra

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

 

Szólj hozzá

ferrari f1 fernando alonso felipe massa német nagydíj formula-1