2012. júl 24.

F1 Schumacher: Rendkívüli módon élvezem a Magyar Nagydíjakat

írta: FormaNet
F1 Schumacher: Rendkívüli módon élvezem a Magyar Nagydíjakat

Michael Schumacher a Mercedes futamelőzetesében a Hungaroring vonalvezetésének nehézségeiről beszélt, emellett bízik a jó eredményben, és nagyon várja a magyarországi hétvégét. Nico Rosberg szerint, ismét a Pirellik kopásának üteme fogja meghatározni a hétvégét, miközben Ross Brawn a szezon első felét értékelte. Norbert Haug a tapadás és a megfelelő leszorítóerő elérésében látja a kiváló eredmény kulcsát.

michael schumacher hockenheim.jpg

A Mercedes két hazai futam után érkezik Budapestre, valószínűleg vegyes érzelmekkel, hiszen mind a két versenyen elég gyengén szerepeltek az Ezüst Nyilak, annak ellenére is, hogy Michael Schumacher bravúros időmérő eredményeket ért el. A pilóták és a csapat vezetősége, mégis nagy reményekkel vág neki a mogyoródi hétvégének.

Talán először arra gondolhatnánk, hogy a lassú és technikás kanyarokkal teletűzdelt magyar pálya nem fekszik a Mercedesekenek, de emlékezzünk csak vissza Monacóra, ott sem igazán az Ezüst Nyilakat tartották a legesélyesebbnek, mégis pole pozíciót szerzett a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher (amit később, spanyolországi büntetése miatt elvesztett), Nico Rosberg pedig folyamatosan tolta le a pályáról Mark Webbert.
Azt láthattuk, hogy alacsonyabb hőmérsékletű aszfalton nem igazán működik jól a Mercedes, de a magyarországi hétvégére forró hőmérsékletet jósolnak, ezen kívül Michael Schumachernek eddigi F1-es pályafutása során négy alkalommal is sikerült a dobogó tetejére állnia a Hungaroringen.

„A magyar verseny a legutolsó a nyári szünet előtt, nagyon fontos lenne a jó eredmény az évad második fele előtt, amikor is lehetőség van megvizsgálni a szezon első részét. Mint oly sok minden az életben, véleményem szerint ez is nézőpont kérdése: ha csak a pontok állását nézzük, akkor nem tűnik acélosnak az eredményünk, de ha kicsit mélyebben megvizsgáljuk a dolgokat, és az eredményeket, akkor az összkép már sokkal jobb. Nagy lépést sikerült tennünk előre, és elértünk néhány szép eredményt. Nagyon várom ezt a versenyhétvégét, rendkívüli módon élvezem a Magyar Nagydíjakat. Ez az a pálya, ahol a pilótáknak mindig koncentrálniuk kell, az egész körben, kevés lehetőség van arra, hogy fel tudj lélegezni. Várjunk és nézzük meg, hogy mire leszünk képesek, mielőtt a csapat elmenne a jól megérdemelt szünetre"- mondta Schumacher.

Nico Rosberg, mint a szezon eddigi versenyein is, a gumik működésében és helyes kezelésében látja a siker zálogát.

„A Hungaroring nagy kihívásokat rejtő pálya, határozottan az, és én nagyon élvezem. Szeretem az utcai pályákat, de a hagyományosakat is, mivel sok a szűk és trükkös kanyar, és nincs annyira sok egyenes. A vonalvezetés talán illik az autónkhoz, de ebben az évben nem igazán tudsz előrejelzésekbe bocsátkozni, soha nem tudhatod, hogy hogyan fog alakulni a hétvége. A gumikopás újra kritikus mértékben fogja meghatározni a versenyzést, de keményen fogunk dolgozni azon, hogy helyesen kezeljük az abroncsokat.
Nagyon jó lenne, ha előre tudnánk lépni, és egy jó hétvégénk lenne."

000 facebook_banner.jpg

Ross Brawn csapata eddigi teljesítményét értékelte, és a Magyar Nagydíjhoz fűződő érzéseiről is mesélt.

„A teljesítményünk csúcsa a dobogós helyezések, amiket elértünk Kínában, Monacóban és Valenciában. Az elmúlt hónapban nagyon nehéz volt, nem értünk el olyan eredményeket, amiket szerettünk volna."

„Mindenki élvezi a budapesti látogatást, amely egy nagyszerű város. A Hungaroring valóban igazi kihívást jelentő pálya a pilóták és a mérnökök számára is."

Norbert Haug motorsport igazgató szerint, a tapadás és a megfelelő leszorítóerő megtalálása, fog dönteni.

„A Hungaroring az átlagosnál jóval lassabb pálya, egy állandó pont a Formula-1 naptárában, az autók kevesebb időt töltenek padlógázon, kicsit hasonlóan, mint Monacóban.
A kanyarok túlnyomó része közepesen gyors és lassú, emiatt nagy szükség van a megfelelő tapadásra, a leszorítóerőre és az autók egyensúlyára, kanyarodás és fékezés közben is."

FormaNet, Kiss Róbert

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá