2012. júl 28.

F1 Döbbenet a Mercedesnél

írta: FormaNet
F1 Döbbenet a Mercedesnél

Michael Schumacher a csalódást keltő 17. pozíciót, míg Nico Rosberg a 13. helyezést szerezte meg, a hungaroringi időmérő edzésen. A hétszeres világbajnok arra panaszkodott, hogy nem tudott tiszta kört futni, a Pastor Maldonado által felvert por miatt. Rosberg nagyon csalódott, mivel a korábbi időmérő edzéseken versenyképes volt a Mercedes, és a csapatfőnök, Ross Brawn sem számított ekkora különbségre.

IMG_7390.JPG 

Már a szombat délelőtti szabadedzésen lehetett érezni, hogy baj van a Mercedesek tempójával, mivel a két pilóta nem tudott elmozdulni a mezőny hátsó részéből. Ekkor még élhetett a szurkolókban remény, hogy az igazán jó teljesítményt az időmérőre tartogatják kedvenc pilótáik, de már a Q1-ben látszott, hogy a lágy gumik bevetése nélkül semmi esélye sincs továbblépni a két németnek. Majd következett a Q2, ahol Schumacher a 17. helyen, míg Rosberg pedig a 13. pozícióban végzett.

Michael Schumacher szerint, nem tudott igazán gyors kört futni a kvalifikáció középső szakaszában, de ha sikerült volna, akkor sem lenne sokkal előnyösebb pozícióban.

Egy nagyon nehéz napon vagyunk túl. Tisztán láttuk, hogy nem tudunk elől végezni az időmérő edzésen. Talán jobb kört futottam volna, ha Maldonado nem veri fel előttem a port, de nem gondolom azt, hogy be tudtam volna kerülni a Q3-ba Nem hiszem, hogy ennél sokkal többet tudtunk volna elérni. A reggeli gyakorláson hosszabb etapokat futottunk, amit nem tudtunk megtenni tegnap, az eső miatt. Sajnos nem gondolom, hogy a teljesítményünk versenyképes lenne. Ezt elfogadja az ember, ha ilyen nagy a távolság. Tudjuk, hogy a pálya karakterisztikája és a hőmérséklet nem túl alkalmas az autónk számára, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a holnapi versenyből.”

IMG_7392.JPGNico Rosberg számára közelebb volt a lehetőség, hogy bekerüljön a legjobb 10 pilóta közé, de ebben a szezonban, néhány tized másodpercért is súlyos áldozatot kell fizetni.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy miért is végződött így az időmérő edzés. A kvalifikáción mindig versenyképesek vagyunk, arra koncentráltunk, hogy megtaláljuk a megfelelő versenybeállításokat holnapra. Talán nagyobb gumikopással küzdünk, mint a többi csapat, de nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült bekerülnöm a Q3-ba, két tizedmásodperc miatt.”

000 facebook_banner.jpg

Ross Brawn csapatfőnök sem számított ekkora távolságra, az élmezőnytől: „Az autónk nem működik jól, és a különbség nagyon nagy, és ezen nem tudtunk ma változtatni. Nem sikerült jól beállítanunk az egyensúlyt, a gumikkal is gondjaink vannak, és az idő nagyon rövid. Ez a rajtrács vége, le kell vonnunk a tanulságokat. Michael nagyon balszerencsés volt, nem tudott tiszta kört futni az új gumikon, a Q2-ben.”

A balul sikerült időmérő edzés után valószínűleg két pontszerző helyezéssel is beérné a német csapat.  Bár, ha hinni lehet az meteorológiai előrejelzéseknek, változatos időjárási körülmények fogják tarkítani a futamot, így ismét járhatják az esőtáncot a Mercedesnél.

 

FormaNet, Kiss Róbert

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

mercedes f1 magyar nagydíj időmérő michael schumacher nico rosberg formula-1