2012. aug 03.

F1 A Lotus félévi értékelése

írta: FormaNet
F1 A Lotus félévi értékelése

A Lotus F1 Team a szezon eddigi 11 nagydíján ugyan még egyszer sem aratott futamgyőzelmet, ugyanakkor pilótáik, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean összességében már nyolc alkalommal állhattak dobogóra, így a csapat a harmadik helyet foglalja el a bajnoki összesítésben, és mindössze egy ponttal marad el a 193 pontos McLarentől, és 54 egységnyi hátrányban van a listavezető Red Bullhoz képest. Az enstone-i alakulat technikai igazgatója, James Allison az erős kezdésről, az év közbeni hullámvölgyekről, és a jövőbeli optimizmusról beszél.

IMG_7275.JPG 

Melyik volt a kedvenc pillanat eddig a 2012-es szezonban?

James Allison: Sok jó pillanat volt, de talán a melbourne-i időmérő edzésen volt legnagyobb az öröm. Az szezon előtt gyanítottuk, hogy jó lesz az autó, de ezt nem tudhattuk biztosan az első kvalifikációig és versenyig. Ahogy Romain (Grosjean) a Q3-ban ment, tudtam, hogy valós volt a szezon előtti sebességünk. A tavalyi trükkös év után talpra álltunk, meg akartuk könnyíteni az életünket, és egy jó szezont futni.

Legrosszabb pillanat?

JA: Az korábban volt, mikor a barcelonai teszten megsérült az alváz már első nap Romain autóján. Még 12 órával később sem voltam benne biztos, hogy az első versenyre meg tudjuk oldani a dolgot. Hiányzott az első teszt is, ami nem volt jó, de így még reménytelenebb helyzetben éreztük magunkat. Csak amikor már megértettük a hiba okát, és rájöttünk, hogyan kell orvosolni, akkor kezdett minden visszaállni a normális kerékvágásba.

Mi találtál a legijesztőbbnek?

JA: Az előbb említett alváz probléma nagyon ijesztő volt. Nem kívánom senkinek! Lehet most arra számított, hogy a legutóbbi Kimi-Romain párharcot emelem ki, ami Magyarországon történt. De azt nem találtam különösebben ijesztőnek. Nem láttam, mert a boxban voltam, köröket és az időeredményeket néztem. Hallottan a rádión, ahogy mondják a pilótáknak, hogy harcolhatnak a csapattárssal, már ekkor tudtam, izgalmas lesz. Mindazonáltal tudjuk, a versenyzőink értelmesek, nem számítottunk könnyes befejezésre. Mire tisztán láttam őket, akkora már elengedték egymást így nem kellett aggódnom.

Melyik az a pillanat, amire a legbüszkébb eddig?

JA: Azok a pillanatok, amikor sikerült dobogóra kerülni. Nyilvánvalóan büszke vagy ilyenkor. De ezek tiszavirág életű büszkeségek, gyorsan helyettesíti őket a gondolatainkban a következő verseny. Jobban érzem a büszkeséget abból eredően, ahogy Enstone-ban egy csapatként dolgozunk, túléltük az elmúlt években elszenvedett károkat. Sokszor leírtak minket, de mi belül hittünk magunkban, tudtuk mindez igazságtalan. A csapatot fantasztikus emberek alkotják, akik megállás nélkül dolgoznak, előröl kezdtünk mindent, a minőség volt mindvégig a legfontosabb. Nagyon tisztességes versenyzőink vannak, a befektetett energia meg fogja hozni gyümölcsét. Büszke és boldog vagyok, hogy ennek az egésznek a részese lehetek.

000 facebook_banner.jpg

Mit vár az év második felétől?

JA: Javarészt a két bajnoki csata végkimenetelét várom. Évek óta pontokat szerzünk, az egyéni és a konstruktőri cím közelében, és bár ponthátrányban vagyunk, de Monaco óta tudjuk, sokkal többet érhettünk volna el, tekintve az autó gyorsaságát, és a pilótákat. Úgy tűnik, az éllovasok erősebbek nálunk. Versenyzőink is bizakodóak. Ha a naptárra pillantok, állandóan arra gondolok, hogy ekkorra az autógyorsabb lesz, ekkora még gyorsabb és így tovább. Egyik felem szeretné a nyári szünetet, de a másik felem egyből a következő futamra ugorna, hogy legyen esélyünk előre kerülni, és hogy ott küzdhessünk.

 

FormaNet, Márkus Alexandra

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

 

Szólj hozzá

f1 lotus formula-1 james allison