2012. aug 03.

F1 Räikkönen további dicséreteket zsebelt be

írta: FormaNet
F1 Räikkönen további dicséreteket zsebelt be

Idei remek szereplésének köszönhetően, sokak szerint Kimi Räikkönen a 2012-es idény egyik vb esélyese még úgy is, hogy jelenleg az ötödik helyen áll az összetett pontversenyben. Így gondolja ezt az ex F1-es versenyző, Karl Wendlinger, aki szerint a finn szenzációs visszatérést mutatott be, és hamarosan győzni is fog, illetve a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is biztos benne, hogy a szezon második felében komolyan számolni kell a 2007-es bajnokkal.

kimi raikkonen.JPG 

Teljesítményének köszönhetően az két év után visszatérő 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen sorra kapja a pozitív kritikákat, ami nem is meglepő, hiszen legutóbb a Magyar Nagydíjon idei ötödik dobogós eredményét gyűjtötte be, és futam utolsó szakaszában mindvégig nyomás alatt tartotta az élen álló mclarenes riválist, Lewis Hamiltont.

Räikkönen nem egy élcsapat autójába ült vissza, mint ahol jelenlegi riválisai vannak (és voltak az elmúlt években) így abszolút meglepetés idei teljesítménye a Lotus csapatnál. Első győzelmére azonban továbbra is várnia kell.

Fernando Alonso jelenleg ugyan magabiztosan vezeti a bajnoki tabellát, de a második helyen álló Mark Webbertől mindössze nyolc ponttal marad el a Lotus finn versenyzője, és nem mellesleg öt dobogós helyezésénél csak Alonso szerzett többet ebben az évben, azaz nem véletlen, hogy egyre több ellenfele számol vele nagyon komolyan a szezon második felében.

Amennyiben valaki ezután sem gondolja, hogy Kimi Räikkönen neve szerepet kapna az idei bajnokságban, vessen csak egy pillantást a 2007-es szezonzáró Brazil Nagydíjra, ahol még a Ferrari versenyzőjeként a kezdeti nehézségek ellenére hódította el a világbajnoki koronát két üldözőjétől az akkor még a McLaren színekben versenyző Fernando Alonsótól és Lewis Hamiltontól.

Még a szezon elején sokan találgatták, hogy vajon a Jégembernek könnyebb lesz-e visszarázódnia a királykategóriába, mint anno Michael Schumachernek, és legtöbben úgy saccoltak, hogy valószínűleg igen. Ez az erős eredmény azonban mégis csak meglepetésszerű, sőt az ex Formula-1-es versenyző, Karl Wendlinger szerint egyszerűen szenzációs.

„Nagyon magas szinten versenyez. Két év kihagyás után egy ilyen visszatérést bemutatni, szenzációs. Több dobogós helyezést szerzett a versenyeken gyors és a győzelemre hajt” – nyilatkozta az osztrák a Servus TV-nek.

Wendlinger számol azzal, hogy a finn még idén nyerni fog.

„Úgy gondolom még futamokat fog nyerni és sokszor láthatjuk majd a rajtrács legelején. Bár nagyon keveset beszél, de nem fog meghátrálni. Azt hiszem, az ötödik helyig bezárólag, bármelyik versenyző esélyes a világbajnoki címre, beleértve Kimit is.”

„Kimi nem véletlenül lett világbajnok, és mint a sport egyik legnagyobb tehetsége, megérdemli a hírnevet. Korábban az életvitele valóban nem volt a legjobb, amit viszont Magyarországon olyan hőmérséklet mellett az utolsó körökig produkált és küzdött, az azt mutatja, hogy nagyon jó kondícióban van. Azt gondolom, az életmódja ebbe belefér és biztos vagyok benne, hogy az idei évben nagy sikereket fog még elérni.”

Makacs, azonban nem demotivált 

Több olyan kritika érte a 32 éves versenyzőt, hogy motivációját hamar elveszíti, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Wendlinger ebben nem hisz. Úgy látja, hogy Räikkönen több,mint egy pilóta, aki makacsul a saját útját járná.

„Nem foglalkozik sokat a dolgokkal. Azt csinálja, amit és ahogy ő akarja és ez a helyes. Visszatekintve a bahreini második szabadedzésre, amikor a csapat új gumikon küldte ki és felszólították, hogy öt körig maradjon kint, Kimi így reagált, ’Nincs kedvem, jobban szeretnék a régi gumikon menni’. Ez azt mutatja, hogy az van, amit ő szeretne. Ezzel nincs gond és ettől olyan sikeres”- nyilatkozott elismerően, az 1991-1995-ig a királykategóriában versenyző ex pilóta, aki természetesen a Magyar Nagydíjon történt Grosjeannal való incidensre is kitért.

„Ez a motorsport. Nem volt túl kemény, sportszerű volt. Nem értek össze. Természetes, hogy később fékezett és ezzel nem hagyott esélyt Grosjeannak. Nagyon jól tudta, hogy kívülről nem tud jobban kigyorsítani, így megelőzte a franciát. Szenzációs manőver volt, de a második kiállásuk is fantasztikusan sikerült. A használt abroncsokon egyértelműen a leggyorsabb volt, és megérdemelten lett második” – értékelte Kimi Räikkönen hungaroringi teljesítményét Wendlinger.

Szintén volt Formula-1-es versenyző, Martin Brundle a Sky Sports F1-es oldalán fejtette ki Räikkönenről szóló véleményét.

„A dobogón állva az arca olyan volt, mintha egy esős hétfő reggelen lenne, ahol is a győzelmet gyászolta, ami kicsúszott a kezei közül. Engem lenyűgözött az a pillanat, amikor az arcára kiült az a fajdálom, annak ellenére, hogy egy rendkívül sikeres visszatérést produkál az idei évben.”

000 facebook_banner.jpg

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is említést tett Kimi Räikkönen idei fantasztikus visszatéréséről, és úgy véli, igenis potenciális esélyese a 2012-es világbajnokságnak.

„Igen, szerepük van az idei bajnokságban és nagyon gyors az autójuk az egész év során. Van két jó versenyzőjük és Kimi esélyese az idei bajnokságnak, hisz csak egy pont a lemaradása Lewis (Hamilton) mögött. Mint ahogy azt két futammal ezelőtt is elmondtam, ostobaság lenne alábecsülni a riválisokat ebben a pillanatban. Nagyon sok van még hátra”- vélekedett Horner.

 

FormaNet, Németh Dániel

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

 

Szólj hozzá

f1 lotus kimi raikkonen formula-1