2012. aug 15.

F1 Barrichello: A Williams jobb lenne velem

írta: FormaNet
F1 Barrichello: A Williams jobb lenne velem

Rubens Barrichello, aki minden idők leghosszabb Formula 1-es pályafutást tudhatja magáénak, több mint fél éve nem ült Formula-1-es versenyautó kormánya mögött, mégis úgy gondolja, hogy a karrierje a király-kategóriában még egyáltalán nem ért véget.

rubens barrichello.JPG 

Szerénynek nem mondható két évtized után amit az F1-ben töltött, Rubens Barrichello elvesztette helyét a Williamsnél, így kénytelen volt átkelni az óceánon, hogy fogadott testvére, Tony Kanaan csapattársaként, az IndyCarban folytassa versenyzői pályafutását. A brazil még év elején is elmondta, hogy a kitérő ellenére továbbra is reménykedik abban, hogy hamarosan visszatérhet a Formula-1-be, és ezt a mai napig így látja.

„Szerintem még mindig van visszaút”- mondta a német Auto und Motor magazinnak Barrichello, aki távolról még mindig figyeli a száguldó cirkusz eseményeit, és mikor megkérdezték tőle, hogy szokta-e nézni a versenyeket, akkor elismerte, mindent nyomon követ és tudja a legapróbb részleteket is.

„A pénteki szabadedzésektől kezdve tanulmányozom a szektoridőket. Hajnali ötkor már kapom az információt a barátaimtól a gumikról és a beállításokról. A feleségem szerint teljesen őrült vagyok”- mosolygott a brazil.

Rubens Barrichello szerint Bruno Senna volt az oka, hogy távoznia kellett, ironikus, hogy éppen néhai mentora, Aryton Senna unokaöccse vette át a helyét a csapatnál.

„A szerelők és a mérnökök is azt hitték, hogy maradok 2012-ben is. Persze voltak pletykák arról, hogy a Williamsnek kellett a pénz, de a szponzorommal, a BMC-vel mi is fektettünk pénzt a csapatba. Fogalmam sincs, hogy a végén miért hozták Brunót a helyemre. Valószínűleg Adam Parr nem akart engem tovább. Elveszítettem az ülésem, és már nem volt idő máshova menni”- folytatta a 40 esztendős versenyző, aki karrierje során 323 Formula 1-es versenyen állt rajthoz, és ez alatt az idő alatt 11-szer ünnepelhetett futamgyőzelmet.

A brazil veterán elmondta, hogy egyáltalán nem érez keserűséget, azért meg pláne nem, hogy egy ilyen tehetséges pilótának kellett átadnia a helyét. Mégis úgy gondolja, Senna sokat tanulhatott volna tőle.

„Nagyon boldog voltam, hogy Magyarországon hetedikként intették le (Sennát), és mint ahogy már korábban is mondtam, ha a csapattársa lehettem volna, talán többet hozhatott volna ki magából. Nincs nagy tapasztalata, de sokat kaphatott volna tőlem. Még mindig szüksége lenne valakire, aki megoldja minden egyes apró problémáját.”

Barrichello csalódott, hogy nem vezetheti a 2012-ben Barcelonában futamgyőztes versenyautót, miután utolsó Williamsnél töltött idényét végigszenvedte egy ennél sokkal gyengébb versenygéppel. Mikor azt a kérdést szegezték neki, hogy szerinte a csapat jobban működne-e vele, határozottan igent válaszolt, mivel szerinte már megértették a tavaly felmerülő problémákat. Barrichello úgy véli, az új emberek a csapatnál sokat lendítettek a Williamsen, ráadásul a Renault-val való együttműködés jót tett az autó vezethetőségének.

000 facebook_banner.jpg

Ami pedig az idei szezont illeti, Rubens egyszerűen szenzációsnak találja.

„Vérzik a szívem, hogy nem lehetek ott. Pedig olyan közel volt. Ne érts félre, boldog vagyok, hogy itt (az IndyCarban) vezethetek, és nem tekintek magamra áldozatként. Szerintem ez csupán sajnálatos a Williams számára, mivel lehetne egy remek szezonom az idén. Nem csak nekem, hanem a csapatnak is. Szerintem a Williams profitálhatott volna belőlem. Jó csapattárs lehettem volna, afféle tanár Senna, Maldonado és Bottas mellé. Mellettem sokkal jobban teljesíthettek volna, mint ahogy azt teszik most.”

Viccesen még hozzátette, látja, hogy Maldonado szupergyors, mégis sok galibát okoz, és biztos benne, ha ő a csapatnál lenne, nagyobb fegyelemmel viselkedne az ámokfutóként ismert venezuelaival.

FormaNet, Jeney Anna

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

 

Szólj hozzá

f1 williams rubens barrichello formula-1