2012. aug 16.

F1 Ecclestone szerint a Török Nagydíj visszatérhet a versenynaptárba

írta: FormaNet
F1 Ecclestone szerint a Török Nagydíj visszatérhet a versenynaptárba

Bernie Ecclestone a Formula-1 ura elárulta, Törökország visszanyerheti helyét a versenynaptárban. A Herman Tilke által tervezett, Isztambul Kurtköy városrészben található pályán 2005-ben rendeztek először futamot.  Az Istanbul Park hét éves pályafutása 2011-ben ért véget, amikor a szervezők a helyi kormányzattal együtt nem tudtak megegyezni Bernie Ecclestone-nal a jogdíjról.

istnabul park.JPG 

Ecclestone a 13 millió helyett kétszer ekkora összeget, 26 millió dollárt kért, amit a törökök képtelenek voltak kifizetni. A magas jegyárak, és az egyre csökkenő nézőszám miatt végül a Török Nagydíj kikerült a programból, ám Ecclestone szerint (aki mellesleg a pálya tulajdonosa) ez az állapot nem feltétlenül végleges.  

„Ha meg tudjuk oldani a jogdíj problémát, akkor Törökország visszatérhet az F1 naptárba” - mondta a brit tulajdonos a török Habe Turk lapnak.

Persze kérdés, hogy hova, vagy kinek a helyére fér majd be az így is zsúfolt naptárba ez a versenyhétvége. Mindemellett számos más ország is sorban áll, hogy futamot rendezhessen, ilyen például a francia Magny- Course vagy Mexikó, de rengeteget beszéltek mostanában egy londoni, belvárosi futamról is melyet az olimpiai stadion körül álmodott meg Ecclestone. Legújabb hír pedig, hogy a nehéz gazadási helyzetben lévő Görögország, a pireusi kikötőben megrendezésre kerülő nagydíjban lát lehetőséget a turizmus fellendítésére.

„Támogatnunk kell minden olyan projektet, ami segíti az országot. Ahhoz hogy lehetőség legyen egy Formula-1-es verseny rendezésére Drapetsonában fontos lenne a Pireus fejlesztése” - mondta Konstantinos Cavaras, görög sportminiszter az Autoweeknek.

000 facebook_banner.jpg

A görög kulturális miniszter, Costas Tzavaras hozzátette: "A kormány fő prioritása, hogy megteremtse a fejlődés eszközeit. Ebben a kritikus időszakban minden erőfeszítés hasznos melyet hazánkért teszünk, és minden, ami vonzza a nemzetközi érdeklődést, megérdemli a támogatásunkat. A kilátásba helyezett F1-es futam Drapetsonában csak akkor megvalósítható, ha a Pireus történelmi kikötőt és az idegenforgalmi látványosságokat szélesebb régióban megújítják. Egy ilyen projekt új munkahelyeket teremt, és hazánkat újra a nemzetközi porondra juttathatjuk.”

 

FormaNet, Márkus Alexandra

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

f1 görögország bernie ecclestone török nagydíj formula-1