2012. aug 20.

F1 Az elemzések szerint a Williams fejlődött a legtöbbet idén

írta: FormaNet
F1 Az elemzések szerint a Williams fejlődött a legtöbbet idén

A hosszú nyári szünet alkalmat ad a száguldó cirkusz első félévének értékelésére, és számtalan szempont alapján az elemzéseknek is ilyenkor van itt az ideje. Az Autosport segítségével most a csapatok előző évhez képest megvalósult fejlődést tekinthetjük át a pontok, és azok százalékos meghatározása által, az első 11 futam tükrében. Ennek alapján Sir Frank Williams istállója az a csapat, amely a legtöbbet lépett előre 2011-től 2012-re.

williams box.JPG

Ez az összehasonlítás a tavaly év , valamint az idei idény első 11 versenyén megszerzett pontok számán alapul. Az Autosport magazin összevetése megmutatja, hogy a Williams, mely istálló 8 év után ismét győzni tudott a Spanyol Nagydíjon, a tavalyi szezon első felében megszerzett összes pontjának 1325 százalékát szerezte  meg ebben az idényben.

Ez a fajta összehasonlítás elkerülhetetlenül is azoknak a csapatoknak kedvez, amelyek alulteljesítettek 2011-ben. A második az eredményességi listán a tavaly még Renault-ként versenyző Lotus F1 Team lett, mely tavalyi egységeinek számát csaknem megháromszorozta az idei évad első felében.

A Toro Rosso végzett a lista legvégén. Tavaly félidőben megszerzett 22 pontja után, idén eddig mindössze 6 pont szerepel a Jean-Eric Vergne - Daniel Ricciardo páros istállójának neve mellett.

A statisztikák azt is megmutatják, hogy idén a pontok sokkal egyenlőbben oszlanak meg az istállók között, mint tavaly. A Red Bull valamint a McLaren (mely két csapat a konstruktőri világbajnokság első két helyén áll) ahogy tavaly is, körülbelül 2011-es egységeik 2/3-át gyűjtötték eddig.

Természetesen az is nyilvánvaló, hogy azok a csapatok, melyek tavaly magasra tették a lécet, küzdeni fognak azért, hogy idén se teljesítsenek az elvárásokon alul, és az is tény, hogy a McLaren és a Red Bull idei, jelentősen kevesebb pontja teszi ilyen kiélezetté ezt a világbajnokságot.

Ezzel szemben egyes középcsapatok számára egyáltalán nem kifizetődő, hogy jobban termelik a pontokat az előző évhez képest. A Force India 177 százalékot, míg a Mercedes 133 százalékot fejlődött, mégis mindkettő istálló egy pozícióval hátrébb áll a csapatversenyben, mint tavaly.

A Sauber viszont szintén nagyot lépett előre a megszerzett egységek terén. Idén eddig 229 százaléknál tart, de ez a konstruktőrök között ugyan azt a 6. helyet jelenti, amivel zárt 2011-ben is.

Csapatteljesítmények 2011-ről 2012-re, az első 11 verseny figyelembevételével:

1. Williams
Pontok száma 2011-ben: 4 ( 9. a konstruktőri versenyben)
Pontok száma 2012-ben: 53( 7.)
Fejlődés: 1325%

2. Renault/Lotus
2011: 66 pont ( 5. )
2012: 193 pont (3.)
Fejlődés: 290%

3. Sauber
2011: 35 pont (6.)
2012: 80 pont (6.)
Fejlődés: 229%

4. Force India
2011: 26 pont (7.)
2012: 46 pont (8.)
Fejlődés: 177%

5. Mercedes
2011: 80 pont (4.)
2012: 106 pont (5.)
Fejlődés: 133%

6. Ferrari
2011: 215 pont (3.)
2012: 189 pont (4.)
2011-hez képest: 88%

7. McLaren
2011: 280 pont (2.)
2012: 193 pont (2.)
2011-hez képest: 69%

8. Red Bull
2011: 383 pont (1.)
2012: 246 pont (1.)
2011-hez képest: 64%

9. Toro Rosso
2011: 22 pont (8.)
2012: 6 pont (9.)
2011-hez képest: 27%

000 facebook_banner.jpg

A Lotus/ Caterham, a Virgin/Marussia és a HRT nem szerzett pontot a tavalyi szezonban, valamint eddig még 2012-ben sem, tehát az ő teljesítményük pontosan ugyanolyan,  100 százaléka a tavalyinak, ezért maradtak ki az összegzésből.

Szöveg: FormaNet, Jeney Anna

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

lotus williams forma1 formula1 f1 statisztika sauber f1 konstruktőrök f1 2012-es szezon