2012. aug 23.

F1 Hülkenberg: Boldog vagyok, de cseppet sem elégedett

írta: FormaNet
F1 Hülkenberg: Boldog vagyok, de cseppet sem elégedett

Noha Nico Hülkenberg boldog, hogy egy kihagyott év után, amit tesztpilótaként töltött, végül visszakapta helyét a Formula-1-ben, de rengeteg dolog van még idén, amit a német el szeretne érni csapatával, a Force Indiával. A Formula-1 hivatalos weboldalának adott exkluzív interjúban, a napokban 25. születésnapját ünneplő pilóta az idei szezon első féléves eredményét értékelte, és természetesen a további céljairól is beszélt.

28. nico hülkenberg.JPG 

Nico, az elmúlt három hétben, melyet a pályáktól távol töltöttél, biztosan elgondolkoztál az idény első 11 versenyen mutatott teljesítményeden. Hogyan látod a szezon első felét?

Nico Hülkenberg: Eddig nagyon elégedett vagyok ezzel a szezonnal. A kezdet, mit mindig, most is kissé nehéz volt, de az autónk tudatos fejlesztésével számos pályán képesek voltunk pontokért harcolni, ugyanakkor néhány helyszínen többet is szerezhettünk volna. Különösen az első pár versenyen kísértett engem a balszerencse, aztán jöttek a jobb eredmények is, szóval boldog vagyok, de nem 100 százalékig.

Az imént azt mondtad, hogy eltartott egy ideig, míg újra visszaszoktál a versenyzéshez a tavalyi év után, amit harmadik számú pilótaként töltöttél. Sikerült teljesen felvenned a „versenyzési üzemmódot”?

NH: Szerintem igen. Az első versenyeken követtem el pár hibát, és természetesen úgy éreztem, hogy sokkal többet is kihozhattam volna a helyzetből, ha ezek nincsenek. Most itt elsősorban az időmérőkre gondolok, amikor Paul (di Resta) rendre elém kvalifikálta magát. Mostanra ez teljesen megváltozott, és most nyugodtabb vagyok. Persze, nem vagyok tökéletes, inkább azt mondanám, hogy az első futamokkal összehasonlítva, rengeteget fejlődött a teljesítményem.

Az időmérő tűnik a Force India istálló erőségének, ugyanis a versenyek sokszor nem a terv szerint alakultak. Miért van ez? A stratégia miatt, vagy nincs megfelelő versenytempó, vagy küzdötök a gumikkal?

NH: Nos, noha fejlesztettük az autónkat, muszáj realistának maradnunk. A tempónk sajnos még mindig a Sauber, a Williams és az élcsapatoké mögött van. Ez azt jelenti, hogy van esélyünk megverni a Saubert, a Mercedest vagy a Williamset, ha nálunk minden tökéletesen megy, ők pedig hibáznak. Az időmérőkön ez gyakrabban megesik, de a versenyen 50, 60, 70 körük van, hogy a mi autóink elé kerüljenek. Tehát a versenytempónk mutatja meg az igazi helyünket a mezőnyben.

Te és a csapattársad, Paul di Resta is a második idényeteket futjátok a legjobbak között. Ez a kevés tapasztalat nyomja előre a csapatot? Szerinted segítene, ha egy tapasztaltabb srác lenne melletted?

NH: Nem, ezt nem mondanám. Persze jó, ha van egy olyan tapasztalt csapattársad, mint nekem volt Rubens (Barrichello) két évvel ezelőtt. A másik részről pedig két ilyen fiatal titán talán egymást segíti előre, miközben növelik a tapasztalatukat, ez pedig a csapatnak is segít. Összességében boldog vagyok, hogy Paul a csapattársam, és szerintem a Force India is elégedett ezzel a felállással.

Idén a fejlődés üteme határozza meg az eredményeket a bajnokságban. A Force India most nyolcadik a konstruktőrök versenyében, két hellyel hátrébb, mint ahol tavaly végzett. Bizakodó vagy azzal kapcsolatban, hogy még lehet javítani?

NH: Természetesen! Már megmutattuk tavaly, hogy a fejlesztési ütemünk nagyon versenyképes, és nem látom okát annak, miért ne ismételhetnénk ezt meg idén is. Mindössze hét pont a hátrányunk a Williams mögött, szóval befoghatjuk őket. Nem tudom, hogy van-e sanszunk megelőzni a Saubert. Nehéz lesz ez biztos, de az is biztos, hogy a csapat a lehető legtöbbet fogja nyújtani.

Két éve a Williamsnél kezdted a Formula-1-es karrieredet. Az egyik pilótájuk, akinek szintén az idei a második éve, már tudott futamot nyerni. Kicsit irigy vagy Pastor Maldonadóra?

NH: Természetesen irigy vagyok egy olyan autóra, amellyel versenyt lehet nyerni. Azonban a Williams számomra a múlt, a jelen pedig a Sahara Force India. Szóval nem tekintgetek vissza a múltba, inkább a mostani lehetőségeinkből próbálom a legtöbbet kihozni.

A jó hír, hogy 2010-ben 21 ponttal zártál év végén, és idén ebből már 19-et megszereztél. Ez elégedettségre ad okot?

NH: Nem, nem érdekel a pontok száma. Az egyetlen fontos dolog az, hogy hány egységgel rendelkezel a közvetlen riválisaiddal szemben, és hogy hol állsz a bajnokságban.

000 facebook_banner.jpg

Tavaly az volt az álmod, hogy újra ott állj a rajtrácson. Mi az álmod idén?

NH: A szezon kezdetén a személyes célom az volt, hogy megszilárdítsam a helyem az F1-ben. Még mindig ez a legfőbb vágyam. Szerintem nem teljesítettem idáig olyan rosszul, és az elmúlt öt-hat futam egyre és egyre jobban sikerült, tehát optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy teljesíthetem a célkitűzésemet.

Szerinted ki nyeri a világbajnokságot?

NH: Fernando Alonso, mivel ő teljesít a legkiegyensúlyozottabban, és a Ferrari már nincs annyira a Red Bull és a McLaren mögött, mint az idény kezdetén.

FormaNet, Jeney Anna

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

f1 force india formula-1 nico hülkenberg