2012. aug 28.

F1 Räikkönen mindig is bízott a Lotus erejében

írta: FormaNet
F1 Räikkönen mindig is bízott a Lotus erejében

Kimi Räikkönen sosem kételkedett abban, hogy az enstoni gárda képes lesz visszatérni régi önmagához, vagyis azokhoz az évekhez, amikor még Renault néven induló csapattal Fernando Alonso zsinórban két világbajnoki címet zsebelt be. A 2011-es gyenge évet követően idén rendkívül versenyképes konstrukcióval rukkoltak elő, így nem meglepő, hogy Räikkönen úgy véli, jó istállóhoz szerződött le, és a Lotus mindent be fog vetni a bajnoki cím érdekében.

kimi.JPG 

Egyelőre még nem tudni mit hoz a soron következő Belga Nagydíj, de sokan Kimi Räikkönen és a Lotus első győzelmére tennék a voksukat.

A 2007-es világbajnok az Autosportnak beszélt azon döntéséről, aminek eredményeként leszerződött egy olyan istállóhoz, melynek előző szezonja igencsak nyögvenyelősen alakult. Kimi nagyon büszke a Lotusra, hiszen ennek az alakulatnak nincs olyan költségvetése, mint a legnagyobb riválisoknak, akár a Ferrarinak vagy a McLarennek, ettől függetlenül  mégis fel tudják venni velük a versenyt.

„Voltak évek, amikor top csapatoknál versenyezhettem, de mégis rosszul alakultak a dolgok, aztán a következő év ismét teljesen másik történet volt. A Lotus még mindig a nagy csapatok közé tartozik,  székhelyük sem változott és többé-kevésbé minden eszköze meg van ahhoz, hogy egy gyors és versenyképes autót építsen.”

„Dolgozók létszáma szempontjából lehet, hogy nem vagyunk a Ferrari, a McLaren vagy a Mercedes szintjén, ahol több alkalmazott van, de meg van a megfelelő tudásunk és tapasztalatunk ahhoz, hogy megépítsünk egy erős, gyors autót, és keményen küzdjünk.”

A Jégember mindig is hitt csapatában, és azt is jól tudta, hogy a tavalyi kissé félresikerült próbálkozás a kipufogó rendszerrel, sajnos elnyomta azt a potenciált, ami az autóban valójában volt, de lényegében ez segített abban, hogy erre a szezonra az ensone-i gárda visszataláljon a helyes útra.

„Hoztak egy olyan döntést, hogy a többiekétől eltérő autót építenek, és később már nem volt lehetőségük ezt megváltoztatni. Azáltal, hogy melléfogtak, ezzel a döntésükkel a helyzetük rosszabbnak tűnt, mint amilyen volt valójában. Nagyon sokat tanultak belőle, én pedig maximálisan bízom bennük” – állt ki jelenlegi munkaadója mellett 2007 világbajnoka, majd arról is beszélt, hogy egy visszatérés sosem könnyű.

„Minden esetben rizikós egy visszatérés, hogy vajon jó csapathoz szerződsz vagy sem, de ilyen az élet. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakultak, az emberek fantasztikusak, én pedig nagyon is élvezem a közös munkát velük” – nyilatkozta finn, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy még túl korai azzal foglalkozni, hogyan alakul csapata vagy a saját maga jövője.

Várhatóan Räikkönen megerősíti a jövő évi szerződését a csapattal (bár egyes spekulációk szerint a Ferrari is visszaszerezné őt), és miért is ne tenné egy ilyen fantasztikus visszatérés után, melyet az enstone-i alakulatnak is köszönhet. Ettől függetlenül egyelőre még óvatos a 2013-as évvel kapcsolatban, és jelenleg inkább a soron következő versenyekre koncentrálna.

000 facebook_banner.jpg

„Először is szeretnék mindent elkövetni a hátralévő futamokon, hogy jól szerepelhessünk. Több nagy csapatnál is láthattuk, hogy az egyik év jól sikerült, aztán a rá következő évben már nehezebben boldogultak. Azt hihetnéd, hogy csak jobb és jobb lehetsz, de sosem tudhatod, mit hoz a jövő. Nem egyszerű egy gyors autót összerakni, főleg ha egy kis részletnek köszönhetően az ellenkezője sül ki a dologból. Általában a nagy csapatok azok, akik ha nem kezdik jól az évet, képesek felzárkózni, mint ahogy az a Ferrarinak is sikerült idén, és jelenleg ők a legjobbak" – dicsérte előző munkaadóját Räikkönen.

„Mindig azt reméljük, hogy ugyanott folytathatjuk a következő évben, de még egyszerűen nagyon korai megmondani, mi fog történni. Minden ’rakétát’ beindítottunk annak érdekében, hogy a szezon második felében képesek legyünk a javításra.”

Idei visszatérését követően Kimi Räikkönen potenciális esélyese az idei világbajnokságnak úgy, hogy jelenleg az ötödik a tabellán, lemaradása pedig 48 pont az éllovas Fernando Alonso mögött.

 

FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

f1 lotus kimi raikkonen formula-1