2012. aug 31.

GP3 Kiss Pál Tamás: Végig nagyon észnél kell lennünk

írta: FormaNet
GP3 Kiss Pál Tamás: Végig nagyon észnél kell lennünk

A 2012-es Belga Nagydíj GP3-as szabadedzését lényegében elmosta az eső, és a fiatal pilóták közül bizony nem is mindenki tudott megbirkózni a feladattal. Éppen Kiss Pál Tamás egyik csapattársa volt az, akinek a bukása miatt hosszabb időre megszakították az edzést, így az érdemi munkára kevés ideje maradt a csapatoknak. A hétvége hátralevő részére viszont már száraz időt jósolnak.

kiss pál tamás - spa.JPG 

"Nem sokat tudtam menni ezen a szabadedzésen, mert alig nyolc perc elteltével a csapattársam, John Wartique sajnos elvesztette az uralmát az autója felett, ami miatt jó húsz percet állt az edzés" – kezdte beszámolóját Tamás. "Így gyakorlatilag 16-18 perc volt, amit érdemi munkával tudtunk eltölteni, hiszen a piros zászló előtt csak egy gyorskört tudtam futni, és utána is csak négyet. Ebből is csak az első kettő volt tiszta, ugyanis a harmadikban előznöm kellett egyet, a negyedikben pedig pont elém kóválygott vissza valaki az Eau Rouge-ban, ezért teljesen el kellett vennem a gázt, hogy elkerüljem az ütközést" – utalt a tréning rendkívüli szaggatottságára az Atech CRS GP versenyzője.

"Enyhén módosított esős beállításokkal futottunk, amik az elején jól is működtek az extrém esős körülmények között, hiszen egy kör alatt a 8. voltam, amíg mások már kettőt futottak. Az újraindítást követően viszont elkezdett felszáradni az aszfalt, és minél kevesebb víz volt a pályán, annál kevésbé volt irányítható számomra az autó. Rendkívül alulkormányzottan viselkedett a kanyarokban, amit amúgy sem igazán kedvelek, nedves pályán pedig különösen is nehéz így vezetni" – ecsetelte az általában egyébként kiváló esőmenőnek számító pilóta.

"Az edzést belülről nagyon veszélyesnek éreztem, hiszen Spában nagy tempót érünk el az egyenesekben, de a vízfüggönyben alig lehetett valamit látni és rengeteg vízátfolyás is volt a pályán, úgyhogy végig nagyon észnél kellett lenni. A hétvége hátralevő részére száraz időt mondanak, ezért túl sok kockázatot amúgy sem lett volna értelme vállalni ezen az esős szabadedzésen, de ezzel együtt csalódott vagyok a 13. hellyel, hiszen ennél mindig előbbre várom magam. A legfontosabb, hogy a csapattársam jól van, úgyhogy együtt folytatjuk a felkészülést az időmérő edzésre és a futamokra. Van még mit javulnunk, de ezen leszünk minden erőnkkel" – tekintett előre a hétvége folytatására Kiss Pál Tamás.

A Belga Nagydíj hétvégéjének GP3-as programja szombat reggel 9 óra 45 perckor az időmérő edzéssel folytatódik.

 

Borbás Bálint - P1race.com

Fotó: Paolo Pellegrini

000 facebook_banner.jpg

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

belgium szabadedzés spa gp3 kiss pál tamás