2012. sze 02.

F1 Grosjean leginkább magára dühös, és elfogadja a stewardok döntését

írta: FormaNet
F1 Grosjean leginkább magára dühös, és elfogadja a stewardok döntését

A Lotus F1 Team francia versenyzője, Romain Gorsjean kénytelen lesz kihagyni a soron következő monzai futamot, miután a Belga Nagydíj rajtjánál hatalmas balesetet okozott. Grosjean nagyon dühös magára, és bár versenyzőként nehezen viseli, hogy a szezon 13. nagydíján nem ülhet autóba, de elfogadja a kemény büntetést.

rajtbaleset spa.jpg 

Romain Grosjean ijesztő balesetet okozott, amikor a Belga Nagydíj rajtját követően, az első kanyar előtt igen agresszíven próbálta megelőzni Lewis Hamiltont. A 26 esztendős versenyző kiszorította a mclarent a pályáról, és amikor autójának jobb első kerekével eltrafálta a brit kocsijának bal elsőjét, onnantól beindult a lavina. Hamilton elvesztette a kontrollt autója felett, és visszatérve a pályára meglökte a már előtte lévő Lotust, ami az éppen kanyarodó Fernando Alonso Ferrariján átszánkázva landolt a bukótérben, természetesen magával „rántva” a spanyolt is. A tehetetlen Hamilton pedig Sergio Pérez Sauberjén landolt, így máris négy pilóta versenye ért véget. De ez még csak a kisebb gond volt, hiszen a baleset akár súlyosabb kimenetelű is lehetett volna, hiszen Grosjean autója csak centikkel húzott el Alonso feje felett. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a versenyirányítás nem bánt kesztyűs kézzel a franciával, és ötvenezer eurós pénzbírság mellett egy versenyre eltiltotta.

„Ha szereted a versenyzés, akkor ez (a büntetés) nagyon nehéz. De elismerem a hibát” – nyilatkozta az „ítélet” után Grosjean, és az esettel kapcsolatban azt is elmondta, hogy egyáltalán nem állt szándékában leszorítani Lewis Hamiltont, csak kissé megzavarták a rajtnál történt, nem szokványos események.

„Tudjuk, hogy a La Source egy nagyon nehéz kanyar, és Maldonado kiugrása, valamint a Sauber füstölése miatt kissé őrültre sikeredett a rajt. Hibáztam, mert rosszul ítéltem meg a Lewis és a köztem lévő távolságot. Biztos voltam benne, hogy már előtte vagyok, szóval hibáztam abban a nagy fennforgásban.”

„Nem változtattam ívet, nem cikáztam jobbra-balra, szóval nem akartam senkit sem kirakni. Nem azért vagyok itt, hogy már az első kanyarban befejezzem a versenyt. Nagyon nagyon csalódott vagyok, és csak annak örülök, hogy senki nem sérült meg. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz volt ezt a büntetést hallani.”

A francia versenyző idén már nem az első, és nem is a második versenyét fejezte be közvetlenül a rajt után, így sokkal inkább dühös saját magára, mint a stewardok szankciójára, de nem gondolja, hogy túlságosan is agresszív lenne a rajtoknál.

„Már túl sokszor történt ilyen. Ha több, mint egyszer fordul elő, akkor az már túl sok, ebben egyetértek. De a helyzet nem mindig ugyanaz. Nem vagyok túl agresszív, mert nem fékezek túl későn, csak legtöbbször rosszul mérem fel a távolságot, hogy mennyi hely van elől, vagy oldalt. Igaz, nem túl sok az, amit a tükörben látunk, és minden nagyon gyorsan történik a rajtnál. Hogy őszinte legyek, most is teljesen biztos voltam abban, hogy Lewis előtt vagyok. Saját magamra vagyok a legmérgesebb, mert rosszul ítéltem meg a Lewis és köztem lévő távolságot.”

000 facebook_banner.jpg

Grosjean jelenleg arra fókuszál, hogy alaposan kielemezze a helyzetet ami az eltiltásához vezetett, és arra, hogy a szezon hátralévő részét hibátlanul teljesítse.

"Ez már túl sok, én is tudom. Egyesek szerint nem az én hibám, de igen, ki fogom elemezni a történteket, és igyekezni fogok, hogy az utolsó hét versenyemen ne történjen több ilyen. Biztos, hogy a szezon végéig már nem szeretnék kiesni. Szóval minden részletet elemezni fogok, hogy megpróbáljam elkerülni a hibákat. Volt már pár szerencsétlen esetem, és ezek közül néhány az én hibám volt, úgyhogy most itt az ideje, hogy ennek véget vessek.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

f1 baleset lotus spa belga nagydíj formula-1 romain grosjean