2012. sze 05.

F1 Alonso szerint leginkább Hamilton veszélyes rá a bajnoki pontversenyben

írta: FormaNet
F1 Alonso szerint leginkább Hamilton veszélyes rá a bajnoki pontversenyben

A világbajnokságot jelenleg 24 ponttal vezető Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton nagyobb veszélyt jelent a bajnoki címre nézve, mint a második helyen álló Sebastian Vettel.

alonso belga gp.JPG 

A vasárnapi Belga Nagydíjon Fernando Alonsót kiütötte a „repülő” Lotusszal Romain Grosjean, ezzel megfosztva a spanyolt egy nagyon szép pontszerző széria folytatásától, és Michael Schumacher ezen rekordjának felállításától.

„Sajnálom, hogy elveszítettem ezt a lehetőséget, így ezek után Michael (Schumacher) megtartja rekordját. Türelem, újra megpróbáljuk a következő 24 versenyen ” -  idézte a 30 éves versenyzőt a La Gazetta delloSport.

Annak ellenére, hogy kicsit rosszabb helyzetbe kerültek, a Ferrari pilótája hangsúlyozta, hogy nem akkora probléma, hogy 40 pontról 24 pontra csökkent az előnye a világbajnokságban.

„Tisztában vagyunk vele, hogy ezek a dolgok gyorsan változhatnak” – mondta Alonso.

A kétszeres spanyol világbajnok legközelebbi kihívója jelenleg a Red Bull kétszeres német világbajnoka Sebastian Vettel, de a spanyol szerint a 24 pontos előny német riválisával szemben nem olyan rossz.

„Az elmúlt két nagydíjon láthattuk, hogy a McLaren nagyon gyors. Így Hamilton talán a legveszélyesebb ellenfél, de hogy 47 pont a lemaradása, az egy kicsit jó hír” – vélekedett optimistán a spanyol.

FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

f1 lewis hamilton fernando alonso formula1