2012. sze 05.

F1 Button meglepődött, és csalódott Hamilton twitteres hencegése miatt

írta: FormaNet
F1 Button meglepődött, és csalódott Hamilton twitteres hencegése miatt

Jenson Button a múlt hétvégi Belga Nagydíjon egy rajt-cél győzelmet hozott csapatának, de csalódottságát is kifejezte Lewis Hamilton twitteres megosztása miatt, mellyel a McLaren belső titkait úgymond „elajándékozta” a többieknek. Nagy port kavart a napokban Hamilton meggondolatlan cselekedete, de a csapat remélhetőleg még épp időben távolíttatta el versenyzőjével a nem publikus információt.

jenson button - spa.JPG 

Hamilton ezzel a tettével azt akarta több millió Twitter követőjének megmutatni, miért is volt annyival lassabb a belga időmérőn, mint csapattársa, Jenson Button. A brit ezzel egy rendkívül bizalmas információt, mégpedig egy telemetriai képet közölt a nagyvilággal, mellyel többek között a gyorsulási arányt is felfedte, azaz zárt ajtók mögötti titkokat adott ki. Martin Whitmarsh a csapatfőnök és Matt Bishop, a McLaren kommunikációs igazgatója azóta is próbálja a problémát eltusolni.

Button az esetről így vélekedett:

„Nagyon meglepett és igen, csalódott vagyok” – nyilatkozta, arra a kérdésre, amikor megkérdezték őt is az ügy kapcsán.

„Nagyon keményen dolgozunk, hogy javítsunk az autón és ezek mind titkos és magáninformációk. Nem akartam ezt a Twitteren viszontlátni. Ez az időmérőnek a teljes telemetriája volt.”

Button azt is hozzáfűzte, Hamilton egy irreleváns pontot emelt ki a 6 tizedes végsebesség különbséggel a régi és új szárny között.

"Visszavehetett a kanyarokban, mert nagyobb volt a leszorítóereje. Én pedig nyolc tizeddel voltam gyorsabb az időmérőn” – állt értetlenül az ügy előtt a spái futamgyőztes.

000 facebook_banner.jpg

Gary Anderson, egy korábbi F1-es műszaki igazgató (jelenleg a brit BBC műsorszolgáltatónál dolgozik) szintén nyilatkozott az ügyről. Szerinte tény, hogy Hamilton most egy olyan szekrényt nyitott meg a világ felé, melyben a McLaren csapat titkai vannak, de ezzel magát is minősítette azzal, hogy a „naiv kis brit” igazából mennyit is ért egy mások számára sokatmondó képhez.

„Senki nem vette nagy hasznát ezeknek az adatoknak, melyeket felfedett, úgyhogy azt hiszem nem okozott nagy kárt vele.”

Sokan azonban egyáltalán nem így gondolják, többek között David Coulthard, illetve egy, a BBC által idézett, meg nem nevezett mérnök sem, aki azt nyilatkozta, hogy a rivális csapatok pont a telemetriai adatnak köszönhetően tudták meg, hogyan is dolgozott a McLaren versenygépe az ő autójukhoz képest.  A Toro Rosso korábbi versenyzője Jaime Alguersuari szintén ez utóbbi tábort erősíti.

„Sosem tennék ilyet, mert ez olyan, mintha arcon rúgnám saját magam és a csapatomat, akik mind azért dolgoznak, hogy a legjobban tudjak fejleszteni és javítani”- vélekedett a spanyol ex pilóta.

FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá