2012. sze 05.

F1 Grosjean már bocsánatot kért - éles kritikák minden oldalról

írta: FormaNet
F1 Grosjean már bocsánatot kért - éles kritikák minden oldalról

Amíg Karl Wendlinger, és Niki Lauda élesen kritizálta, addig a Lotus csapat versenyzője már minden érintettől bocsánatot kért, akik a balesetben érintettek voltak, sőt Fernando Alonso már el is mondta, hogy nem haragszik a fiatal francia versenyzőre.

baleset spában.jpg

A Belga Nagydíj rajtbalesetének elemzésekor Romain Grosjean élesebbnél élesebb kritikákat kapott. Niki Lauda köztudottan nem fogja vissza magát, ha valaki hát ő mindig megmondja. Az eset kapcsán „hihetetlenül hülyének" titulálta a franciát és idegességét fejezte ki, amiatt, hogy nem ez volt az első balesete, melyre nem az volt az első reakciója, hogy bocsánatot kér.

„Mennyire hülye is igazából?" – hangzott el a veterán pilóta szájából a kérdés.

Grosejannak vasárnap óta volt ideje megnézni a televízió képeket és belátta, hogy hibázott.

„Romain már elnézést kért a baleset résztvevőitől" – mondta a csapatfőnöke Eric Boullier, aki később megerősítette, hogy Jerome D'Ambrosio lett a kiválasztott, aki beülhet a 10-es rajtszámú Lotusba Monzában.

Grosjean legnagyobb büntetése a futameltiltás, melyet most a soron következő Olasz Nagydíjon kell letöltenie.

„Nehéz ezt feldolgozni, de semmit nem tehetünk ellene. Elfogadtuk a felügyelők ítéletét, és nem fellebbeztünk az ügyben" – reagált a csapatfőnök a döntés után.

Niki Lauda honfitársa, Karl Wendlinger – szintén egykori F1-es pilóta - is beállt a kritizálók táborába, szerinte „teljesen elmebeteg" volt a francia. Emellett üdvözölte az eltiltásos ítéletet és kihangsúlyozta, Grosjean,  az első „unfair" vezetői magatartást bemutató versenyző 1994 óta.

„Ez helyes és nem mehet így tovább. Szeretnénk sportot, kemény sportot látni, de a veszély nem kell feltétlenül hozzá. Ez a rajtbaleset Spában abszolút értelmetlen volt."

000 facebook_banner.jpg

Ugyanakkor megjegyezte az egykori versenyző, hogy a jelenlegi Formula-1-ben általános probléma egyes pilóták viselkedése.

„Úgy gondolom ez a dolog nem feltétlenül megfelelően változott" – nyilatkozott Wendlinger a ServusTV-nek adott interjújában.

„Azt kell mondjam, ilyet mint ezt most Spaban, mostanában nem nagyon láthattunk. Olykor keményen egymásnak mennek, de ezt általában fair módon teszik."

„Lehet, hogy egy rövidzárlat volt Grosjeannál, ilyenkor nem mehetsz hirtelen balról jobbra, amikor tudod, hogy rajtad kívül másik 23 autó szintén ott van. Biztos, hogy nem szándékosan csinálta, de mint ahogy azt a végeredmény is mutatja, felelőtlen volt."

Szöveg: FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

lotus forma1 niki lauda formula1 romain grosjean belga nagydíj 2012 belga baleset