2012. sze 06.

F1 Komoly esély, kevés lelkesedés - Jenson Button és Monza

írta: FormaNet
F1 Komoly esély, kevés lelkesedés - Jenson Button és Monza

A McLaren csapat nagyon bízik abban, hogy azt a lendületet, melyet a Belga Nagydíjon sikerült felvenni, át tudják vinni a monzai hétvégére is. A wokingi gárda reméli, hogy egy olyan autóval rendelkeznek, amely a különböző karakterisztikájú pályákon is jól teljesít. A legutóbbi futam győztese, Jenson Button elmondta, számára nem különleges a legendás helyszín, sőt ezen a pályán egy esetleges győzelem közel sem ér fel egy Monacói, Spai, vagy Suzukai győzelemmel.

Button Monza 2011.jpg

Jenson Button Spa-Franchorchamps-ban végig dominált, ezzel jelezvén, hogy a továbbiakban ismét komoly kihívója lehet a többieknek, hisz a csapat már a Magyar Nagydíjon is nagyon erősnek bizonyult

„Jenson belgiumi beállításai nem állnak túl messze a monzai pályára alkalmas beállításoktól. Ezért úgy gondolom, hogy nagyon bíztató csomaggal rendelkezünk és sok elemet át tudunk vinni Monzába is"- nyilatkozta Paddy Lowe a McLaren technikai igazgatója az Autosportnak.

„Gyorsak voltunk Spaban és a Hungaroringen is, ami szintén egy nagyon speciális pálya. Úgy gondolom különböző karakterisztikájú pályákon egyaránt erős teljesítményt nyújtottunk, így a maradék nyolc futamra is remélhetőleg tudjuk tartani ezt a szintet" – vélekedett a szakember.

Talán a legtöbb versenyzőnek a monzai pódium jelenti a legtöbbet, Jenson Button számára azonban semmi különlegeset nem jelent az olasz dobogó.

Az Olasz Nagydíj hivatalos csapat előzetesében a McLaren, mint brit csapat elmondta, hogy a tifosik minden csapat számára nagy támogatást jelentenek Monzában az egész hétvégén. Button viszont látszólag ezt a sajtónyilatkozatot nem olvasta.

„Monza nem az a hely, ahol én élvezek a pódiumon állni" – jelent meg Button nyilatkozata a Telegraph hasábjain.

„A tifosi a Ferrari támogatására van, nem pedig a miénkre."

000 facebook_banner.jpg

Button nyílván nem a semmiről beszélt, csak azért, mert ne sikerült volna eddig Monzában dobogóra állni, hiszen az elmúlt három évben mindannyiszor a második helyen intette le a kockás zászló. Egyszerűen csak így érzi.

Arra a kérdésre, hogy a tifosik által kialakított "vörös tenger", és annak őrjöngése mit jelent neki a pódiumról lenézve, így nyilatkozott:

„Hát, nem is tudom. Nem igazán szeretem az őrjöngő embertömeget. Nem vagyok hozzászokva a futballrajongókhoz hasonló tömeghez."

„Spaban nyerni fantasztikus érzés. Nyertem Monacóban, Suzukában és most végre Spában is sikerült. Ez a három helyszín számomra igen különleges. Az egyetlen, amely még hiányzik, az Silverstone, a hazai versenyem" - nyilatkozta Button, ám Monzát, ahol még szintén nem sikerült nyernie, meg sem említette.

Szöveg: FormaNet, Németh Dániel

001_fórum logo.png

hotel phonix banner gif.gif

Szólj hozzá

mclaren forma1 formula1 jenson button olasz nagydíj monza tifosi